A komáromiak is indulnak

Pozsony/Komárom. Hosszas huzavona után szombaton egy mérkőzéssel (Dubnica–Nitra 10:8) mégiscsak elkezdődött az ökölvívó-csapatbajnokság, az extraliga 2005-ös pontvadászata.

Tavaly a komáromiak nagy csatát vívtak az elsőségért a Dubnica gárdájával. Felvételünkön a Duna-partiak egyik erőssége, Rafael Gyula a máriatölgyesi Jozef Gábrišsal bunyózik.Milan Drozd felvételeEzúttal is négy együttes lép szorítóba, sokáig úgy nézett ki, hogy el sem kezdődik a küzdelemsorozat, mert nem tudott közös nevezőre jutni a címvédő komáromi gárda és a szövetség vezérkara. Végül fellélegezhettek a bokszrajongók, a bajnok Duna-partiak – habár nem teljesítették kéréseiket – igent mondtak.

Hornig Tibor, a Szlovák Ökölvívó-szövetség főtitkára: „Nagyon nehéz tárgyalássorozaton vagyunk túl. Januárban minden olyan biztatónak tűnt, hiszen a csapatok mindenben megegyeztek, abban is egyetértettek, hogy két idegenlégiós szerepelhet egy bajnokin. Aztán májusban minden megváltozott. Az eredetileg benevezett Vranov kilépett, nem sokkal ezután egy másik varannói együttes pedig bejelentkezett. A komáromiakon kívül a többi gárda ellenezte a külföldi bokszolók szerepeltetését, ezért a szövetség – hosszas tanácskozást követően – kompromisszumos döntést hozott, miszerint csak egy idegenlégiós bunyózhat. A múlt hét végén mind a négy csapat jelezte, hogy indul az Extraligában, s a szövetségtől már meg is kapta az 50 000 koronás anyagi támogatást. A közeljövőben még 150-150 000 koronára számíthatnak az együttesek.”

Győrfi György, a címvédő komáromiak vezetőedzője: „Nem teljesítették ugyan kéréseinket, az új elnök, Jaroslav Čaniga azonban megígérte, hogy foglalkozik majd a klubok észrevételeivel, és a közeljövőben sorra kerülő konferencián (remélhetőleg higgadt körülmények közepette – a szerk. meg.) visszatérünk mindenre. Fogalmam sincs, miért jelenthet gondot a két idegenlégiós szerepeltetése, amikor más sportágban ez természetes dolog. Azt sem hagyták jóvá, hogy sorsolják a bírókat az egyes meccsekre, pedig ez lenne a legigazságosabb megoldás. A Vranov elleni meccsünk azért maradt el, mert időközben megváltoztatták az időpontot, s a sportcsarnok szombaton foglalt volt. Amint találunk időpontot, megrendezzük a találkozót. Különben mi már a plakátokat is elkészítettük...”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?