A gimibajnokság idei körvonalai

gimibajnokság

Egyelőre csak körvonalaiban láthatók a Szlovákiai Magyar Gimnáziumok Országos Bajnokságának idei versenyei. 

Az utóbbi évek gyakorlata szerint futsalozni (futballozni), kosárlabdázni és röplabdázni szoktak középiskolásaink az 1994 óta létező versengésben. De mi lesz 2020-ban, amikor a koronavírus tarol(t) a sportéletben?

Márciustól júniusig megálljt parancsolt a járvány. Ráadásul Kovács Péter hosszan tartó betegsége is más irányba terelte a koordinátor hétköznapjait. „Ha javul az állapotom, és ha szeptemberben újra munkába lépek, szeretném folytatni a bajnokság irányítását” – mondta érdeklődésünkre a galántai testnevelő tanár, aki azt is hozzáfűzte, hogy az ősz folyamán iskolájuk, a Kodály Zoltán Gimnázium két tornateremben megrendezné a fiúk és lányok kosárlabdatornáját. 

Nézzünk körül a további házigazdáknál. Bevett gyakorlat az utóbbi években, hogy a sportág előző esztendei bajnoka lehet a következő felvonás házigazdája. Ha elvállalja...

Tavaly Komáromban a vendéglátó Selye János Gimnázium nyerte a futsaltornát. Duplázhatott volna a szervezésben, de Gyurenka István komáromi testnevelő szerint ezt a szerepet még tavaly elvállalta a Dunaszerdahelyi Sportgimnázium (azóta már középfokú sportiskola), amit Ollári Attila igazgatóhelyettes is megerősített lapunknak.

„Júniusig nem volt mikor megrendezni, de ősszel pótolhatjuk. Egyelőre még nem foglalkoztam vele. Amint lehetséges lesz, hajlandó vagyok megszervezni. Iskolánk hírnevét is öregbítheti, s maguk a diákjaink is várják a tornát, nekik is egy újabb megmérettetési lehetőség” – közölte Ollári Attila.

Ha röplabda, akkor Ipolyság, és a bajnokság bölcsője, a jelenlegi Szondy György Gimnázium. Alig akadt esztendő, amikor nem náluk zajlott volna e labdajáték tornája. Ha nem lesz második koronavírusos hullám, októberben várható, hogy újra megrendezik a fiúk és lányok mérkőzéseit, véli Gajdács Mónika, aki az előző időszakban a röplabda-tevékenység mozgatója volt a gimnáziumban, időközben azonban a szakminisztériumba került, így Petrezsél Zsuzsanna igazgatóhoz fordultam. Tőle közvetve megtudtam, hogy idén nem lesz röplabdatorna Ipolyságon. Legalábbis egyelőre úgy néz ki, hogy nem.

Őszre minden kiderülhet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?