A Ferencvároson múlik, ki lesz a bajnok

Ferencváros

Jó játék helyett súlyos sérüléseket, heves reklamálásokat és bírói tévedéseket láthattunk az aranycsataként beharangozott Videoton–Ferencváros mérkőzésen a labdarúgó NB I-ben.

Erős Fradi, gyenge Vidi

A Videotonnak mindenképp nyernie kellett volna Felcsúton a Ferencváros ellen, hogy a bajnoki hajrát pontelőnyből várhassa. Ehhez képest a fehérváriak egy valamirevaló helyzetet sem tudtak kidolgozni 90 perc alatt. A Fradi az első félidőben lefocizta ellenfelét, csak Kovácsik Ádámon és Bognár Tamáson múlt, hogy nem vezettek a vendégek. A kapus mindent fogott, míg a játékvezető a 10. percben egy teljesen egyértelmű 11-est nem adott meg a zöld-fehérek javára.

Óriási volt a feszültség a pályán, a játékosok folyamatosan reklamáltak, nem egy, a durvaság határát súroló belemenést láthattunk. Julian Kochot már a mérkőzés elején elveszítette a Ferencváros, a német középpályás olyan szerencsétlenül ütközött Kovácsikkal, hogy agyrázkódást és arckoponyatörést szenvedett, azonnal kórházba kellett szállítani. Rajta kívül Botka Endrét és Otigba Kennethet is sérülés miatt kellett lecserélnie Thomas Dollnak.

A meccs végén kétszer is villant a piros lap, előbb Fernando Gorriarán kapta meg tévesen műesésért a második sárgáját, míg a másik oldalon Danko Lazovics nem bírt magával, így őt is kiállította a játékvezető. A 0:0-s végeredmény azt jelenti, hogy a Fradi egypontos előnnyel vághat neki az utolsó négy fordulónak.

Ünnep helyett rémálom

A bennmaradásért dúló harc legalább annyira kiélezett, mint az aranyéremért folytatott versenyfutás, azzal a különbséggel, hogy még öt csapat is veszélyben érezheti magát. A Michal Hipp vezette Haladás a Puskás Akadémia felett aratott győzelmével valamelyest ellépett a veszélyzónától, a hazai pályán vereséget szenvedő Vasas, valamint a kilátástalan játékot produkáló Diósgyőr azonban rendkívül nehéz helyzetbe került, ahogy az utóbbi hetekben szenvedő Balmazújváros is.

A DVTK az első meccsét játszotta az új stadionjában, ünnepség helyett azonban rémálom lett a miskolciak számára a találkozó. Az önbizalom és elképzelés nélkül játszó Diósgyőr megérdemelten szenvedett vereséget a Mezőkövesdtől. A kiábrándító produkció után a biztonsági embereknek szó szerint ki kellett menekíteniük a hazai játékosokat a stadionból a feldühödött szurkolók elől, akik a menesztett vezetőedzőjüket, Bódog Tamást éltették.

Privacsek András

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?