A Ferencváros és a DAC az egykori kapus két kedvenc csapata

„Túl egyszerű a kapus feladata: megakadályozni, hogy a labda a gólvonal mögé jusson” – kezdi mondandóját félig-meddig humorosan beszélgetőtársam, Gubík László.

8000-en a DAC-meccsen

A sokoldalú egykori kapus kilencéves korában Léván, a frissen nyílt sportközpontban Kövesi Tibor irányítása mellett ismerkedett meg a foci alapjaival. Nem sokkal később már Vida József vezénylésével a diákcsapatban versenyszerűen is megmérethette magát. Július Bielikkel, Belansky Attilával, Ladislav Totkovičcsal, Krenčan Józseffel és Szabó Dušannal vasárnaponként együtt futott ki a zöld gyepre. A II. ligás ifjúsági alakulatban is az ő nevével kezdődött a lévaiak összeállítása. Tizenhét évesen sportorvosi engedéllyel az I. Szlovák Nemzeti Ligában közreműködő felnőttgárda mezét is magára ölthette, Záhorský és Kulcsár mellett a harmadik számú kapus lett. A kétéves katonai szolgálatot Táborban és Jičínben töltötte, ahol az I. Cseh Nemzeti Ligában, illetve a divízióban viaskodó együtteseket erősítette. Leszerelése után visszatért anyaegyesületéhez, amelyet František Skyva edző irányított. 

„Nyolcezer néző előtt léptünk pályára a Majoros, Červeňan, Audi és Tóth nevével fémjelzett dunaszerdahelyi DAC ellen az 1:1-es döntetlennel végződött találkozón” – forgatja vissza az éveket Gubík László.

Zselízi kiruccanás

1985 szeptemberében, az ottani sportelnök, Juhász József invitálta őt Zselízre, s Laci egy cseppet sem habozott, októbertől a Garam menti városka csapatához kötelezte el magát.

„Tapasztalt, jó erőkből álló közösségbe kerültem. Záhorskýval felváltva védtem és tökéletesen megértettük egymást a többiekkel, Slaninával, Kociánnal, Jobkóval, Začkával, Krenčannal, Ševčíkkel, Csikóssal, Sulyannal, Brezíkkel, Tokarčíkkal és Kokoškával is. Jobkón és Kociánon kívül, akik már elhunytak, valamennyiükkel jó kapcsolatokat ápolok” – mondja Gubík.

Újabb három csapat

Egy évvel később a vezetőség koncepciót váltott és mélyreható fiatalításba kezdett, aminek elsősorban a légiósok estek áldozatul.

Laci először Oroszkára, később pedig Garamtolmácsra és a III. ligás Garamkálnára szegődött. Sok labdarúgóval ellentétben ő folyton „csak” kapus volt. Szerencsére értette a dolgát, ha a védők lemaradtak, akkor még mindig ott állt ő, és mentett. 

„A futballportás privilégiuma, hogy csak ő foghatja meg a labdát kézzel. Valahol olvastam, hogy az elmúlt század elején a vetődés nem volt a kapus fegyvertárának része. 1960-ban Domonkos László, az MTK, majd a Fradi egyese elsőként vetődött a magyar kapusok közül és hírnevét is bravúrjaival érte el” – állapítja meg az egykori kiváló hálóőr.

Hajdúchot is edzette

Közben elvégezte az edzőképző tanfolyamot, és UEFA A licenszes képesítéssel büszkélkedhet. Ezidáig Garamkálnán, Zselízen, Nagyölveden, Gyűgyön, Rendvén, Barsfüssön, Léván, Garamtolmácson, Fegyverneken és Győrödön irányította a felnőttcsapatok szakmai munkáját. Büszkeség tölti el, hogy olyan kapusokat oktatott és nevelt, mint Šutlák, Hajdúch, Peter Kováč, Valkovič, Nemček és Kolčár. 

A civil életben a lévai II. számú alapiskola sportosztályában focit oktat, a lévai FK Slovan kötelékében pedig az ifik kapusedzője és az U11-esek trénere. Kapus kollégái közül Sepp Maier, Andreas Köpke és Petr Čech képességeit tartotta a legtöbbre. Kedvenc csapatai közé a Ferencváros és a DAC tartozik. Az sem elhanyagolható tény, hogy annak idején tíz alkalommal volt szlovákiai diák-, egyszer pedig csehszlovák ifiválogatott. Fia valamikor a lévai ifi labdarúgójaként a II. ligáig vitte. 

„Számomra valamennyi mérkőzés felejthetetlen élménynek számított és számít. Jó találkozni és elcsevegni azokkal, akiknek én kezdtem el egyengetni a pályafutását. Szeretném, ha minél több fiatal sportolna, focizna és érezne magában reményt és vágyat az előrelépésre” – vélekedik az 56 éves szakember.