A Fehérvárnak újabb bravúrra lesz szüksége a Köln ellen

fehérvár

Az idegenben kiharcolt egygólos előny birtokában jó helyzetben van a Fehérvár a Köln elleni labdarúgó Európa-konferencialiga-selejtező csoportkörébe jutásért zajló párharc csütörtöki visszavágója előtt.

A Fehérvárra annak ellenére rendkívül nehéz feladat vár, hogy az első meccsen, Kölnben 2:1-re győzni tudott. A német együttes akkor egyértelmű mezőnyfölényben játszott a mérkőzés elején, gyorsan vezetést is szerzett, de aztán a 20. percben emberhátrányba került, a Fehérvár pedig még az első félidőben megfordította az állást. A második félidőben a Köln tíz emberrel is végig egykapuzott, de nem tudta feltörni a magyar védelmet.

A magyar csapat tíz év alatt harmadszor juthat főtáblára valamelyik európai kupasorozatban, ebben az időszakban kétszer az Európa-liga csoportkörében szerepelt. A német együttes ebben az évezredben még csak egyszer, a 2017/18-as szezonban jutott el a csoportkörig egy nemzetközi sorozatban.

A Fejér megyei együttes az EKL-selejtező második fordulójában kezdett, ott az azeri Gabalát búcsúztatta 5:3-as összesítéssel, majd a moldovai Petrocub következett, amelyet kettős sikerrel ejtett ki. A Köln elleni visszavágón már biztosan nem léphet pályára Ivan Petrjak, a Fehérvárt 2019 óta erősítő ukrán szélső ugyanis visszatért hazájába, a Sahtar Donyeckbe.

„Tudjuk, hogy a Köln is minden erejével a csoportkörbe vágyik – mondta Michael Boris, a Fehérvár német trénere a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón. – Úgy gondoljuk, hogy ezúttal még offenzívabban fognak játszani, mint az odavágón. A múlt heti győzelmünket szerényen kezeljük, azóta a regenerálódáson és az elemzésen van a hangsúly. Átvizsgáltuk, hogy miben tudnánk javulni.ˮ

A Fehérvár a hétvégén nem lépett pályára az NB I-ben, német riválisa viszont lejátszotta aktuális bajnokiját, melyen 1:1-re végzett az Eintracht Frankfurt vendégeként.

A találkozóra tegnap délelőttig a jegyek nagy része már elkelt, így nem kizárt, hogy telt ház lesz a MOL Aréna Sóstóban. Az előzetes információk szerint több ezer kölni drukker érkezik a városba.

(MTI, lz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!