A Duklát fogadja a DAC

Dunaszerdahely |

<p>Vasárnap délután (14.30) tévés mérkőzésen fogadja a dunaszerdahelyi DAC a besztercebányaiakat a labdarúgó Corgoň Liga 29. fordulójában.</p>
<p> </p>

A statisztikák nem sok jót jósolnak a DAC-nak: bár a két csapat eddigi 33 élvonalbeli egymás elleni meccséből tizenötöt nyertek a dunaszerdahelyiek, tizenegyet a besztercebányaiak, hétszer pedig döntetlen lett az eredmény, a két együttes legutóbbi négy egymás elleni összecsapásán a DAC mindössze 1 pontot szerzett -még 2008 őszén. A 2009/2010-es idényben a sárga-kékek még nem lőttek gólt a Duklának: mind a dunaszerdahelyi, mind a besztercebányai összecsapás a Dukla 2:0-s sikerét hozta. További baljós előjel a dunaszerdahelyiek számára, hogy amióta 2008 nyarán visszakerültek a Corgoň Ligába, még sosem lőttek gólt tévés mérkőzésen - az eredmények a DAC szemszögéből: Petržalka 0:4, Slovan 0:6, Nitra 0:2, Slovan 0:0, Trnava (kupameccs) 0:2.
Ráadásul pénteken újabb DACfutballista teregette ki a szennyest: Ahmed Hassan a Šport napilap hasábjain úgy nyilatkozott, 2009 nyara óta egy fillér fizetést sem kapott, ráadásul neki is gondjai vannak a szerződésével. „Aszerint az angol nyelvű szerződés szerint, amit aláírtam, 2009 decemberéig voltam a DAC játékosa, 3000 eurós havi fizetéssel. Amikor a szövetségen kikértem a kontraktusom másolatát, egy szlovák nyelvű dokumentumot kaptam, amelyben két komoly eltérés van: az a szerződés 2013 decemberéig szól, a fizetésem pedig havi 400 euró“ - idézi Hassant a Šport.
A klubvezetés ezúttal is cáfol, Antal Barnabás alelnök szintén a Šport napilapnak adott nyilatkozatában fegyelmezetlennek nevezte Hassant: „Hassan tehetséges játékos, de nem elég fegyelmezett, elég csak azt felidézni, hogyan viselkedett tavaly, amikor az edző lecserélte. Mostani cselekedetével ugyanazt akarja elérni, mint a négy kameruni játékos, azaz ki akar bújni a szerződése alól.“
Novota János, a DAC csapatkapitánya nem kívánta kommentálni az ügyet, inkább a hétvégi mérkőzésre összpontosít. „Ha le tudnánk győzni a Duklát, biztosan maradna a hétpontos előnyünk a sereghajtó kassaiakkal szemben, ami négy fordulóval a bajnokság vége előtt már megnyugtató lenne“ - mondta Novota.
A besztercebányai csapatból sérülés miatt több kulcsember hiányzik, Novota szerint azonban a bajnokság harmadik legjobb együttese így is veszélyes lesz: „Adámik, Poljovka és Szavics valószínűleg nem játszhat, de nélkülük is jó a Dukla védelme. Nem lesz könnyű dolgunk, de nyernünk kell. Hozzánk hasonlóan a besztercebányaiak is kupaelődöntőt játszottak hét közben, így a fáradtság sem lehet kifogás.“

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?