<p>Idén immár másodízben tartott értékelő konferenciát a Dunaszerdahelyi Területi Futballszövetség. Július 13-án ugyanis rendkívüli konferencián találkoztak a küldöttek. </p>
A Csallóközben csupán értékeltek
Ami a napirendi pontokat illeti, az elnöki beszámoló, valamint a költségvetés merítését taglaló tájékoztató mellett megválasztották a Nyugat-szlovákiai Futballszövetség konferenciáinak küldötteit. Szám szerint nyolcan (Benovič Árpád, Csomor Béla, Fekete Béla, Kása Károly, Kovács Imre, Lukács Imre, Szerencsés Lajos, Takács Tibor) képviselik majd a csallóközieket a felsőbb szerv tanácskozásain. Több területi szövetség esetében azonban ezekben a hetekben tisztújító konferenciák zajlanak. „Nálunk ez most nem időszerű feladat, mi ugyanis két évvel ezelőtt rendeztünk tisztújító konferenciát. Ezúttal csupán értékeltünk, s küldöttekre voksoltunk. Benovič Árpád, területi szövetségünk elnöke beszámolójában a két konferencia között eltelt rövid időszakot elemezte. Értelemszerűen az őszi idény történései kerültek előtérbe. Ezen kívül értékelte a szakbizottságok által elvégzett munkát. A küldöttek jóváhagyták az elnök beszámolóját, valamint a költségvetés merítését taglaló tájékoztatót. Megválasztották a szövetségünket képviselő nyolc küldöttet”– ecsetelte az értékelő konferencia lefolyását, határozatait Szerencsés Lajos, a területi szövetség titkára. Érdekes módon a vitában nem akadt felszólaló... „Ez minden bizonnyal annak tudható be, hogy mindössze négy hónap telt el a két konferencia között, s az értékelt időszakban nem történt olyan esemény, melyet a klubok képviselői vitára érdemesnek tartottak volna. Egyébként alacsony volt a részvétel a tanácskozáson”– nyilatkozta a tisztségviselő a küldöttek részéről megnyilvánult passzivitás vélhető okairól. Jóval nagyobb volt az érdeklődés a konferenciát követő további futballrendezvény, az elektronikus jegyzőkönyvek (ISSF) készítésével foglalkozó tanfolyam iránt. Tavasztól ugyanis a területi bajnokság mérkőzésein kötelezően elektronikus jegyzőkönyvek készülnek.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.