A Chelsea is bejelentkezett Kakáért

Milánó |

<p>Elképzelhető, hogy Kaká mégsem szerződik jövő héten a Real Madridhoz, mivel szerdán a Chelsea is bejelentkezett a brazil válogatott és az AC Milan aranylabdás középpályásáért.</p>

A Marca című spanyol sportnapilap arról számolt be, hogy a királyi gárda 65 millió eurót fizet a 27 éves középpályásért, aki 2014-ig évi 9 millió eurót keres Spanyolországban. A Roman Abramovics orosz milliárdos által vezetett londoni klub azonban lényegesen kedvezőbb ajánlatot tett le az asztalra, ráadásul a Milantól oda igazolt Carlo Ancelotti vezetőedző, aki Angliában is szívesen látná együttesében Kakát.
    A Real attól tart, hogy Florentino Pérez, a hétfőn visszatért régi-új elnök nem tudja tartani a lépést az angolok által felvert árakkal. A presidente 300 millió euróért építene új csapatot, amelybe a brazil sztár mellett - többek között - a Manchester Unitedot erősítő Cristiano Ronaldo megszerzése is bele tartozna. A El País napilap szerint félő, hogy ebben az esetben nem maradna elég pénz a portugál zseni kifizetésére.
    A Manchester City által az év elején 100 millióért csábított Kaká a mostani 65 millió eurós vételárával minden idők második legdrágább futballistája lenne. A csúcsot 2001 óta Zinedine Zidane tartja, aki 78 millióért ment a Juventustól a Realhoz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?