A Barcelona ultimátumot adott Dembélének, és regisztráció hiányában is bemutatta Ferran Torrest

Ousmane Dembélé

A Barcelona ultimátumot adott világbajnok francia labdarúgójának, Ousmane Dembélének, akivel hónapok óta eredménytelen tárgyalásokat folytat nyáron lejáró szerződéséről.

Mateu Alemany sportigazgató a klub hétfői sajtóeseményén - amelyen a Manchester Citytől egy hete megszerzett Ferran Torrest mutatták be hivatalosan több mint 13 ezer szurkoló előtt - kifejtette: a sajtóban megjelent hírekkel ellentétben nem áll szándékukban újra tárgyalóasztalhoz ülni Dembélé ügynökeivel, ugyanis az álláspontjuk teljesen világos, kizárólag a válaszra várnak, amelyet nem lehet sokáig halogatni.

"Öt hónapja kapcsolatban vagyunk a menedzsereivel, ismerik az álláspontunkat, sok türelmet tanúsítottunk már az irányukba. Tisztában vannak az elképzeléseinkkel és az érdekeinkkel" - nyilatkozta. Hozzátette: nagyon egyértelműek a szándékaik arra az esetre is, ha Dembélétől nemleges választ kapnak.

A 2017-ben nagy reményekkel érkezett, azonban a várakozásoktól messze elmaradóan teljesítő, sokszor sérült, de egészségesen is csupán peremember Dembélé szerződése júniusban jár le. A Barcelona a téli átigazolási szezonban még pénz kaphat érte, és fizetése sem terhelné tovább a kasszát. Amennyiben viszont mégis sikerül vele hosszabbítani, úgy szerződésében átütemezéssel módosítanák a kifizetésekre vonatkozó részt, ami újabb lehetőséget jelent a vezetőknek. Téli szerzeményeiket ugyanis a fizetési limit miatt pénzügyi okokból egyelőre nem tudják regisztrálni, így azok jelen helyzetben pályára sem léphetnek. A már bemutatott Ferran Torres sem, bár a bizakodó Alemany szerint a szükséges papírmunkák rendezésére vasárnap előtt sort keríthetnek.

Miközben a spanyol sajtóban valószínűsítik Álvaro Morata januári érkezését is, Joan Laporta klubelnök a hétfői sajtóeseményen arról is beszélt, hogy az átigazolási piacon készek ismét meghatározó szerepet betölteni. A legnagyobb európai klubok által erőteljesen körüludvarolt norvég sztárcsatár, Erling Haaland esetleges szerződtetését illetően annyit jegyzett meg Laporta, hogy "minden lehetséges".

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?