90:0-ra kaptak ki a magyarok

Budapest |

<p>A magyar liga rögbi-válogatott története első mérkőzésén 90-0-s vereséget szenvedett Görögországtól vasárnap, a Margitszigeten.</p>

A magyar szövetség tájékoztatása szerint a kilencvenpontos vereség a játékosok tudás- és tapasztalatkülönbségét tekintve reális, mert a görögök közül nyolcan is az ausztrál profi bajnokságban szerepelnek.    "Sejtettük, hogy valami ilyesmi lesz a vége, de sajnálom, hogy egyetlen pontot sem szereztünk. Ilyen tudású csapat ellen játszani felér száz edzéssel. Biztos vagyok benne, hogy egyszer még büszkék leszünk arra, hogy részesei voltunk a magyar ligarögbi első hazai meccsének" - mondta a mérkőzés után Mézes Bálint, a magyar válogatott szövetségi kapitánya.    Az esemény hétfői sajtótájékoztatóján Habóczki Zsolt, a sportági szövetség elnökségi tagja elmondta: a szövetség ezzel a mérkőzéssel szeretné megmutatni és felhívni a figyelmet a liga rögbi létezésére. A sportág technikailag és játékstílusban is közel áll a 7-es rögbihez, amely már olimpiai sportág, így a szövetség szerint egy sikeres ötkarikás csapat tagjai is kikerülhetnek a liga rögbiben edződő fiatalokból. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?