(TASR/AP-felvétel)
389 oroszt engednek indulni az olimpián
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) 389 orosz sportolónak adott engedélyt, hogy semleges zászló alatt részt vegyen február 9. és 25. között a phjongcshangi téli olimpián.
A NOB illetékes bizottsága az eredetileg ötszáz nevet tartalmazó listát szűkítette 389-re: ők azok a sportolók, akik országuk doppingbotránya ellenére is igazoltan tisztán versenyeztek, így ha kvalifikálják magukat, ott lehetnek az ötkarikás játékokon.
A NOB közleménye arról nem tesz említést, hogy 111 sportoló indulási kérelmét miért utasították el, illetve nem is nevesíti a versenyzőket. Arra is emlékeztetnek, hogy a 111 sportolón kívül az elmúlt hónapokban eltiltott, illetve eredményeitől megfosztott 46 korábbi olimpikon sem mehet a Koreai Köztársaságba.
„A most engedélyt kapók több mint nyolcvan százaléka nem volt ott Szocsiban, ez is mutatja, hogy generációváltás volt az oroszoknál” – fogalmazott a NOB. A bizottság 52 edző és 10 orvos kitiltását is kezdeményezte, mivel mindannyian kapcsolatba hozhatók a doppingoláson ért sportolókkal.
A NOB végrehajtó bizottsága december elején határozott arról, hogy – a McLaren-jelentés által az Oroszországban feltárt, államilag támogatott, rendszerszintű doppingolás miatt – az orosz sportolók csak semlegesként, olimpiai zászló alatt indulhatnak Phjongcshangban.
Várhatóan 200 körüli orosz sportoló kvalifikálja magát a játékokra.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.