Solydent fogászati klinika: „Az elégedettségen alapul a pacientúránk”

solydent

A győri Solydent fogászati klinika alapító-tulajdonosa, dr. Solymosi Péter negyvenöt éve kezdte a fogorvosi pályát. Az elismert főorvossal áttekintettük az elmúlt fél évszázadot, végigkövettük, milyen óriási fejlődési íven ment végig a fogorvosi hivatás.

A főorvos a klinika emblematikus, modern, 12 rendelőnek otthont adó, Dental CT-vel, digitalizált röntgennel, saját fogtechnikai laboratóriummal és steril műtővel ellátott épületében beszélt az Új Szónak a fogorvosi ellátás fejlődéséről. Mint mondta, az elmúlt évtizedekben egyetlen dolog nem változott a Solydentben: az odafigyelés a páciensekre. Kezdettől fogva azt tartják a legfontosabbnak, hogy a betegek tudják és értsék, mi történik velük, és kellemes környezetben, várakozás nélkül kapjanak minőségi ellátást a magyar fogászatok zászlóshajójának számító győri klinikán. „Amikor a pályámat kezdtem, még a körzeti orvosok is húztak fogat, és sokszor jöttek a betegek, hogy doktor úr, a körzeti orvos a fog nagyját kivette, már csak ezt a »kis gyökeret« kellene kivésni… Egy fogorvosnak faluhelyen mindig készenlétben kellett állnia, hétvégente, éjszakánként is jöttek a betegek fájós fogakkal. Négy kilométerre volt a rendelő a lakásunktól Ácson. A páciens bekopogott hozzánk, aztán elviharzott az autójával, én meg tekerhettem utána a rendelőbe a hófúvásban a szolgálati biciklimmel, amit a községi tanács a rendelkezésemre bocsátott.

Negyven-ötven éve még bevett dolog volt, hogy ha valakinek fájt a foga, akkor azt a fogat ki kellett húzni, ezért főleg faluhelyen sok volt a fogatlan ember, és rengeteg kivehető fogsor készült. Úgy kellett rábeszélni a pácienseket a gyökérkezelésre. Aztán lassan-lassan a foghúzásoktól a fogmegtartó kezelések, tömések felé fordult a világ. Az idősebbek emlékezhetnek rá, hogy kezdetben még csak amalgámtömések kerültek a kis- és nagyőrlő fogakba. A frontfogaknál használtak esztétikus töméseket, amelyek az idővel egyre inkább fejlődtek. A fogorvosok úgynevezett intraorális kisröntgennel diagnosztizáltak, azt is a gyökérkezelések, szuvasodások letisztázására használták elsősorban, és főleg a szájvizsgálatra hagyatkoztak” – emlékezik vissza a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveire a főorvos.

„Amikor a magánrendelőmet 1987-ben megnyitottam, az első lépés az volt, hogy teljesen kiűztük az amalgámot a tömőanyagok sorából. Csak esztétikus töméseket alkalmaztunk, amelyek először kémiai úton kötöttek meg, később jöttek a fényre kötő tömőanyagok és azoknak is az egyre újabb és újabb generációi. A fogpótlások terén is csak műanyag fogsorok voltak kezdetben. Utána a fémlemezzel könnyített fogsorok következtek, különböző rögzítőelemekkel. A csúnya kapcsokat, amelyekkel a megmaradt fogakon tudtuk rögzíteni a pótlást, a koronák váltották, és rejtett rögzítőelemekkel fixálhattuk a fogsort, ami már sokkal kényelmesebb viselést tett lehetővé.

Anekdota a múltból:

Meglepődtünk, amikor az egyik páciensünk, egy idős bácsi a fogorvosi szék lábtartójára ült le. Hiába mondtuk neki kedvesen, hogy bácsi, ne oda tessék ülni, hanem oda feljebb, ott kényelmesebb, ő csak szabadkozott. Ó, jó itt, köszönöm szépen, nekem otthon is csak a kissámli jut.

A műanyag leplezésű hidakat és az úgynevezett kiütött koronákat pedig a precízebb öntött koronák váltották. A porcelán technológia a nyolcvanas évek elején-közepén ért el térségünkbe, így már a fogakat, a rágófelszínt sokkal természetesebb módon, porcelánnal leplezhettük, és egyre élethűbb fogakat tudtak készíteni a fogtechnikusok. Azután pedig, amikor a Solydent rendelőt megnyitottam, egy pesti professzor barátommal alkalmazni kezdtük az implantológiát, ami a sérült fogak lecserélésével, fogpótló anyagok beültetésével foglalkozó új szakága lett a fogászatnak. Bécsben és Frankfurtban szereztem gyakorlatot az implantátumok behelyezésében, a csontpótlásban, és letettem az implantológiai mastervizsgát, ezzel megszerezve a jogosultságot a nagyobb műtétek elvégzésére is. Steril műtő áll rendelkezésünkre a klinikán, ahol éber szedációban és teljes altatásban is tudunk műtéteket végezni egy aneszteziológiai team segítségével” – mondja a Solydent tulajdonosa. Amikor arról kérdezzük a főorvost, miben látja a fő különbséget az állami ellátás és a magánrendelés között, a hozzáállást, a minőséget és az időt emeli ki.

„A magánrendelésben már az első naptól lehetővé tettem az időpontválasztást a pácienseimnek. Miközben az állami rendelőkben ki kellett várni a hosszú sorokat, a magánrendelésben kezdettől fogva tiszteletben tartjuk a betegek idejét, és a fogorvosi székben eltöltött egyszeri időtartam alatt a lehető legtöbb kezelést elvégezzük, hogy minél kevesebbszer kelljen újra jönnie a páciensnek. Ugyanígy míg az állami ellátásban akár hónapokat is kellett várni egy fogpótlásra, mert a technikusok nagyon túlterheltek voltak, mi a saját, modern laborunkban sokkal rövidebb határidőt tudtunk mindig is garantálni.

Amikor a Solydentet megnyitottuk, 1991-ben, és azóta is, egészen napjainkig, immáron az ország egyik legmodernebb fogászati klinikájaként, mindig is az volt a legfontosabb, hogy a betegeink gondoskodást, odafigyelést, empátiát kapjanak tőlünk. Egy kézfogás, egy kézsimítás, a beteg megnyugtatása, a hostessek mosolya, az orvosok empátiája egyaránt nagyon fontos. A mai napig meghatódom attól, hogy a kedves páciens megtisztel vele, és rám bízza a fogai kezelését, az egészsége rendbetételét. A képalkotó diagnosztika, a computer tomográfia és a panorámaröntgen segítségével átnézem a beteg szájképleteit, fogait, majd közösen odamegyünk az íróasztalhoz, és egyenrangú tárgyalópartnerekként beszéljük meg a lehetőségeket. A mai modern, mindent a négyre, all on four technológiával, akár négy implantátummal is fix fogpótlást tudunk készíteni. A rossz fogak kihúzása után rögtön beültetjük az implantátumokat, lenyomatokat veszünk, és még aznap, de legkésőbb másnap ideiglenes, fix fogpótlással távozhat a beteg. Magyarán foggal jött, és foggal megy. Így nagyon kényelmes életvitelt folytathat a végleges pótlás elkészítéséig is.

Sokféle ellátási forma van, amit meg tudunk beszélni. Fontos, hogy a páciens tudja és értse is, mi fog történni, és soha ne érezze kiszolgáltatottnak magát” – hangsúlyozza a főorvos, kiemelve, hogy a legpozitívabb visszajelzés számukra mindig is az, amikor valaki a kontrollra hozza magával ismerősét, rokonát is. Gyakran előfordul, hogy a magyar anyanyelvű felvidéki páciens szlovák barátjával, ismerősével érkezik. A betegek elégedettségén alapul a Solydent klinika széles körű, 80 ezres pacientúrája.

Elérhetőségek:

Cím: H-9024 Győr, Kálvária u. 37.

Weboldal: www.solydent.hu

Email: info@solydent.hu

Telefon: +36 96/416-440

Ajánlatkérés és bejelentkezés a honlapon is!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?