Gasztronómiai ízutazás a vízi élményparkban: vágyat keltenek, hogy újra és újra visszatérjünk

solydent

A magyar ember híres arról, hogy szeret jókat enni. Van is erre egy mondás. „A férfi szívéhez a hasán keresztül vezet az út”. Az új, júniusban nyíló hét tengeri csillagos győri vízi élményparkban és gyógyfürdőben ezt az utat fogják járni, és egy különleges gasztronómiai ízutazást kínálnak vendégeiknek tizenegy tematikus éttermükben, bárjukban, cukrászdájukban és kávéházukban.

Az elmúlt évtizedekben kénytelenek voltunk hozzászokni, hogy egy átlagos strandon nem lehet jókat enni. Rendszerint a nagykerekben vásárolt, gyönge minőségű alapanyagokra épül a kínálat. Induljunk ki például a rántott sajtból. Megveszik a fagyasztott, sajtnak tűnő, jó minőségű tejet sosem látott valamit. Megvásárolják hozzá a fagyasztott krumplit, és akár hosszabb ideig is tárolják a mélyhűtőben. Amikor jön a vendég, berakják mindezt ugyanabba az olajba, amiben már napok óta sütik a hekket is. Edd meg, tessék.
„Ma két nagy problémát látok a gasztronómiát tekintve az élményfürdők világában. Az egyik abból fakad, és ez az általános, hogy a strandok éttermeit, büféit, bárjait kiadják külsős vállalkozóknak üzemeltetésre. Te bérbeadóként azt szeretnéd, hogy a lehető legkiválóbb alapanyagokból, minél jobb minőségű kínálattal szolgálják ki a vendégeidet, az üzemeltető viszont a lehető leghatékonyabban, a legnagyobb haszonnal szeretné működtetni az üzletet, vagyis amit csak lehet, megspórol, kispórol. Hiába kötsz bármilyen szigorú szerződést, hiába írod elő, hogy ennek így és így kell lennie, a gyakorlatban képtelenség minden egyes pontot folyamatosan betartatni. Ez a probléma pedig hozza magával a másikat. Hiszen, ha meleg volt a sör, vagy mellékíze volt az ételnek, akkor nem azt mondja a vendég, hogy az XY bérlőnél milyen kellemetlen élményben volt része, hanem mindezt az egész élményparkkal azonosítja. Attól kezdve pedig hiába van kiváló gyógyvized, mesés szaunakerted, gyönyörű fürdőd. Ha rosszat ettél, végül az egész élményparkot leértékeled” – világít rá Kovacsics Imre, a Spa Hungary Holding Zrt. tulajdonosa és egyben az RQ ügyvezetője.
Maradjunk a rántott sajt példájánál, lássuk, hogyan készül majd ez a klasszikus, egyszerű étel hét tengeri csillagos minősítéssel a győri élményfürdőben. Levágják a friss, valódi tejet látott, jó minőségű sajtból a megfelelő vastagságú szeletet, bepanírozzák helyben, a receptúrában előírt módon, és egy kizárólag erre használt fritőzben kisütik, majd lecsepegtetik róla az olajat. A burgonya frissen pucolt és felvágott, ellenőrzött termelőtől származó, jó minőségű alapanyagból sül hozzá. Mindehhez helyben készített, igazi majonézt kínálnak.
„Nyilván ezt bérbeadással nem lehet megvalósítani. Ezért is döntöttem úgy, hogy mi magunk üzemeltetjük a gasztronómiai egységeinket. Ehhez tudni kell, hogy a kávéházaktól a bárokon és a cukrászdákon át a tematikus éttermekig, tizenegy lesz az élményparkban. 65-70 munkatárs fog csak a gasztronómiai részlegen dolgozni, közöttük 20-22 szakács. Máshol egy egész fürdő működik ennyi emberrel. Aki bejön hozzánk, egy igazi, gasztronómiai ízutazáson vehet részt” – ígéri Kovacsics Imre.  
Mivel az egész élménypark tematikus lesz, nem maradhat ki ebből természetesen a gasztronómia sem. Az egyik témapark például Hany Istók, a kis lápi emberke legendájára épül. A Hajós Alfréd által tervezett épületben, a Mosoni-Duna és a Rába összefolyásánál körpanorámás terasszal fogadják a vendégeket. Ennek az épületnek a földszintjén lesz a „Hany Istók cuki”, ami maga is két részből áll. Egyik oldalán kínálnak mindent, ami édes, ízorgiát adva a vendégeknek. A cukrászda másik részén pedig C-vitamin-bárt alakítanak ki, frissen facsart gyümölcs- és zöldséglevekkel, smoothie-val, mindennel, ami egészséges. Ha már bűnöztünk a cukiban, feloldozást nyerhetünk a vitaminbárban. Amikor pedig innen felmegyünk a teraszra, a tematikus „Lápi konyhában” a rántott békacombtól a grillezett tengeri sügéren át a csilis garnéláig lesz minden, de nem hagyják ki természetesen a helyi jellegzetességeket, így például a szigetközi ecetes halat sem.
„Egy másik éttermünkben, a »Pasi falodában« a nagyétkű vendégeinknek szeretnénk kedvezni például óriás bécsi borjúval, ami valóban borjúhúsból készül. A világ egyik legjobb húsmarhafajtájából, a Black Angusból készítjük a steakeket. Két-három marhát vágunk majd hetente egy helyi termelő szabadon tartott gulyájából. A töltött paprikához pedig magunk termeljük a vegyszermentes paprikát a fürdő tetőteraszán kialakított fűszer- és zöldségkertben. Hamarosan darukkal emeljük fel a magaságyásokat a tetőre, hogy a nyitásra már zöldelljen a kert” – sorolja a fürdő vezetője.
A központi étterem a régi fürdő épületében lesz, ahol délelőttönként tematikus (angol, kontinentális, magyar) reggeliket kínálnak, a késő délutánba nyúló ebéd időszakában pedig étlapról és svédasztalos jelleggel is lehet választani. Nem feledkeznek meg a gyerekekről sem, akiknek a kedvenc ételeit és ízvilágát a lehető legegészségesebb összetevőkből és eljárásokkal állítják össze.
A gasztrotúra kínálatában természetesen helyet kap a főtt kukorica, a hekk, a lángos és a halászlé, vagyis minden, ami hozzánk nőtt és megszoktunk a strandokon, de ezekből is a legjobbat kínálva. Mert itt is lehetnek óriási, minőségbéli különbségek. A gulyáslevest szürke marhából készítik például a „Minden is” büfében.  
Ha pedig az italkínálatot nézzük, a japán stílusú szaunakertből nem maradhat ki a japán sör és szaké. A koktélteraszon pedig, ahol az ötszáz főt befogadó, hármas panoráma medencesornál egész nap élő zenével, DJ-kel szolgálják a vendégeket, a koktélokat bártenderek készítik. Megvették a világ legjobb minőségű törhetetlen műanyag poharait, és nem tiltani fogják, hogy a medencébe bevihesd a klasszikus vagy trendi koktélodat, hanem direkt ajánlják. A kijáratnál pedig a francia stílusú „Hello Café” kávéházban „kísérik haza” a vendégeket elvitelre is alkalmas ételkölteményekkel, hogy út közben ne kelljen megállni egy gyorsétteremben, ha megéheznek.
Ezek után persze felmerülhet a jogos kérdés: „Nagyszerű, hogy helyi, minőségi, friss alapanyagokból szépen tálalt, ízletes ételeket kínálnak, de hogyan tudom én ezt majd megfizetni?”
„Az éttermek azért is drágák, mert ki kell gazdálkodniuk a magas energia- és bérleti költségeket, ráadásul sokkal kevesebb vendégeket fogadhatnak, és őket is csak meghatározott, rövid intervallumokban, délben és este. Ugyanakkor mi az élményparkban több ezer vendéget szolgálunk ki folyamatosan, szinte a nap minden órájában, vagyis a fajlagos költségeink sokkal alacsonyabbak lesznek, mint egy átlagos étteremnél. Ráadásul magunk üzemeltetjük minden egyes egységünket, így lesz keret jó minőségű alapanyagok felhasználására, miközben az ételek ára nem nő az égig. Megengedhetjük magunknak azt, hogy konzerv helyett igazi spárgát használjunk” – magyarázza Kovacsics Imre.
Jó-jó, mondhatnánk erre, de hogyan tudják garantálni, hogy tartani fogják a minőséget, biztosak lehetünk-e abban, hogy ugyanolyan jó íze lesz a töltött paprikának akkor is, ha legközelebb jövünk, főleg manapság, amikor mindenhol rendszeresen cserélődnek a szakácsok?
Erre a kérdésre pedig az élményfürdő saját, hét tengeri csillagos minőségbiztosítási rendszere adja meg a választ. „Részletes receptúrákkal, előírt alapanyag-használattal, tálalási leírással, ételfotókkal látjuk el a 20-22 szakácsunkat. A hierarchiát is úgy alakítjuk ki a konyhán, hogy mindenki a legjobbat nyújthassa a saját területén. Nem fogjuk rakosgatni a munkatársakat egyik helyről a másikra, azzal foglalkozhatnak, amihez a legjobban értenek. Így garantálhatjuk azt, hogy amikor ötödször is itt eszik valaki, akkor is ugyanabban a gasztronómia élményben lehessen része. A vendégeinktől pedig rendszeresen kérünk visszajelzéseket, hogy még jobban igazodni tudjunk az elvárásaikhoz” – hangsúlyozza a fürdő vezetője. Búcsúzóul pedig egy saját példával él. „Lassan egy éve voltunk egy esküvőn Szekszárd térségében. Egy nappal előbb lementünk, és kerestünk egy jó éttermet. Kikértük az ételt. A káposztasaláta, amit felszolgáltak hozzá, gyermekkorom felejthetetlen ízeit hozta elő. Annyira vágyom rá azóta is, hogy hajlandó lennék újra két órát utazni érte.  Ugyanezt a jó érzést fogjuk kínálni a győri élményfürdő vendégeinek, és ígérhetem, hogy akkor sem fognak csalódni, ha legközelebb is ellátogatnak majd hozzánk.”

A világ egyik legjobb húsmarhafajtájából, a Black Angusból készítik majd  a steakeket

Elérhetőségek:
www.rqvizielmenypark.hu
 

Facebook:
facebook.com/rqvizielmenypark
 

Instagram:
@rqvizielmenypark
 

Tiktok:
tiktok.com/@rqvizielmenypark

raba quelle
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?