Zonctoronyi őrségváltás

Vincze Julianna tizenhat éven keresztül irányította a Csemadok zonctoronyi alapszervezetének tevékenységét. A nemrégiben megtartott évzárón jelentette be, lemond az elnöki posztról, valamint vezetőségi tagságáról is.
„1992 óta voltam Csemadok-elnök a falunkban.

Vincze Julianna tizenhat éven keresztül irányította a Csemadok zonctoronyi alapszervezetének tevékenységét. A nemrégiben megtartott évzárón jelentette be, lemond az elnöki posztról, valamint vezetőségi tagságáról is.

„1992 óta voltam Csemadok-elnök a falunkban. A bő másfél évtized során nagyon sok mindent átéltem alapszervezeti vonatkozásban is. Sikeresek voltak – természetesen a visszhangok alapján – a korábbi években megrendezett kézimunka-kiállítások, a vasárnap délutáni társasjátékok, a szavalóversenyek… Ezek az akciók az elnöki funkcióm kezdetétől rendszeresek voltak. Meg persze a fiataloknak szervezett diszkók, továbbá a közkedvelt farsangi és a szüreti bálok” – mondta a napokban leköszönt zonctoronyi Csemadok-elnök.

Aztán beállt egy törés, változás. A vezetőségből többen távoztak. S így egy-két éven át csak nehezen tudott működni a helyi alapszervezet.

„2004-ben új gárda alakult ki körülöttem. Az elnöki posztra már akkoriban megfelelő személyt kerestem, de senki nem vállalta. Szóval maradtam tovább az új csapattal, akik friss erővel indultak neki, hogy fellendítsék a falu kulturális életét. Csak bizonyos korlátok között tudtunk dolgozni, ennek ellenére ismét hagyománnyá vált a májusi tábortűz, a gyermeknapi szórakozások. Sikeresek voltak a nyárbúcsúztatók, amikor a gyerekek számára sportversenyeket, lovasbemutatót szerveztünk. Gondoltunk a színház kedvelőire is: több előadásra indítottak autóbuszt a faluból. Mészáros Róbert vezetésével volt tánctanfolyam, Kevesda Nórával közösen rendbe hoztuk a könyvtárat, amely azóta is működik. Megértünk egy újabb változtatásra és váltásra, új lendületre, újabb tagokra van szükség, akik falunkban tovább ápolják a kultúrát” – mondta az évzárón Vincze Julianna. Megköszönte mindazoknak a tevékenységét, akik ez alatt a másfél évtized alatt részt vettek a szervezésekben, ötletekkel, anyagiakkal és önfeláldozó munkájukkal hozzájárultak a szenci járásbeli Zonctorony Csemadok-alapszervezetének működéséhez.

„Velem együtt több vezetőségi tag is leköszönt, de továbbra is Csemadok-tagok maradunk, és részt veszünk az új vezetés által szervezett akciókban” – mondta Vincze Julianna. Annyit még hozzáfűzött, egyértelműen könynyebb lett volna a dolga, ha a falu vezetése aktívabban együttműködik a Csemadokkal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?