KassaHeves vitába torkollott az a rögtönzött sajtótájékoztató, melyet tegnap délelőtt szerveztek az aktivisták a kassai magisztrátuson az Állami Számvevőszék (NKÚ) kijelentése kapcsán, mely szerint érvénytelen a városi parkolást kezelő EEI vállalat és az önkormányzat közti szerződés.A sajtótájékozta
Vitatják a szerződés érvényességét
Kassa
Heves vitába torkollott az a rögtönzött sajtótájékoztató, melyet tegnap délelőtt szerveztek az aktivisták a kassai magisztrátuson az Állami Számvevőszék (NKÚ) kijelentése kapcsán, mely szerint érvénytelen a városi parkolást kezelő EEI vállalat és az önkormányzat közti szerződés.
A sajtótájékoztatón megjelent aktivisták szerint a számvevőszék két ügy miatt is eljárást indított a város önkormányzata ellen. Azt állítják, sikerült megszerezniük az Állami Számvevőszék által kiadott jelentés egy részét, melyben az áll, hogy a város és az EEI közt 2012 júliusában aláírt szerződés az akkor érvényben lévő, a közúti közlekedésre vonatkozó jogszabályok értelmében érvénytelen. Továbbá azt állítják, az NKÚ még 2016-ban végrehajtotta az ellenőrzést, és a városi önkormányzat még a tavalyi év végéig megkapta a vizsgálat eredményét, de az önkormányzati képviselőket csak hat hónappal később, azaz a legutóbbi testületi ülésen informálták a helyzetről. A város fellebbezett a számvevőszék vizsgálatának eredményei ellen. A magisztrátus sajtóközleményben reagált az aktivisták sajtótájékoztatójára. „Az Állami Számvevőszék állítása hamis és jogellenes, rossz fényt vet a városra” – olvasható a közleményben. A sajtótájékoztató végén Jaroslav Polaček önkormányzati képviselő és Jozef Marko, az önkormányzat kommunikációs osztályának vezetője közötti vita kishíján tettlegességig fajult, mert a képviselő hazugnak nevezte az osztályvezetőt.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.