Visszatekintés a Magyarországi Kárpát Egyesületre a Tátraalji Múzeumban

Magyarországi Kárpát Egyesület
Poprád |

Számos egyedi, ritkaságnak számító tárgyat vonultat fel a Magyarországi Kárpát Egyesület (MKE) másfél évszázados jubileumára megnyitott poprádi tárlat.

Templom, szentély, panteon. Nemcsak a kiállítás megnyitóján felszólalók, de a jelenlevők között is ezekkel a metaforákkal jellemzik a poprádi Tátraalji Múzeum épületét. Hogy miért, annak egyszerű az oka. Az építményt még az MKE hozta létre, s 1887-ben nyitotta meg kapuit. A múzeumépülettől persze már régen megfoszották az egyesületet, ám többen azt állítják, most, hogy „hazatértek”. Ám pontosan hogyan?

Tátraalji Múzeum

A MKE idén ünnepli fennállásának 150. évfordulóját, amelyhez kapcsolódóan számos túrával fűszerezett ünnepi hetet szerveztek a Magas-Tátrába. Ami a visszatekintést illeti, e téren két fő pontja volt a programnak: a Szilágyi Dezsőre emlékező rézplakett újbóli elhelyezése a Tarajkán, valamint a Tátraalji Múzeumban berendezett időszaki, az egyesület történetét feldolgozó kiállítás.

Wehner Géza MKE-elnök külön megköszönte az intézménynek, hogy befogadták a két szervező által összeállított tárlatot. Egyikük, a MKE elnökségi tagja, Mészáros János hangsúlyozta, a birtokukban levő tárgyaknak csak egy részét állították ki, mégpedig elsősorban azokat, amelyek kifejezetten a Magas-Tátráról és az egyesület történetéről árulnak el valamit. A másik kurátor, Nyisztor Miklós, a MKE tisztelebeli, valamint az Erdélyi Kárpát Egyesület rendes tagja kezdte el a gyorstalpaló tárlatvezetést. A tárlókban és a falakon többek között láthatóak az első magas-tátrai turistakalauzok, az MKA évkönyvei az iglói, késmári és a lőcsei korszakból, az egyesület összes jelvénye, különféle tagsági jegyei és bélyegzői. Külön érdekességnek számít egy 1909-es „teaestély“ dokumentuma a kor legnagyobb hegymászóinak – például a Kormanicki testvérek – aláírásaival. Külön kiemelésre került Grósz Alfréd személye, akinek számos eredeti személyes naplóját és fotóját bocsájtották közszemlére.

Galéria

A tárlatvezetés részeként egy kuriózumnak számító tárgytöredéket is bemutatott Nyisztor Miklós, amely csak a megnyitón volt látható. Nem másról volt szó, mint az Egenhoffer Teréz kezdeményezéséből a Gerlachfalvi-csúcson elhelyezett, majd utóbb 1920-ra megsemmisített milleniumi emléktábla egy töredékéről. Egészen pontosan arról, amelyet Bácskai Gusztáv talált meg 2003-ban a Wala-szakadékban. Nyisztor még hozzátette, vannak olyan legendák, hogy a poprádi múzeumban is van belőle valahol egy töredék, de erről a helyi kutatók is csak hallottak. Egyébként ő a bemutatott gyűjtemény mintegy 80%-ának tulajdonosa.

Nyisztor Miklós

Lapunknak elmondta, 34 éve foglalkozik gyűjtőmunkával, amibe nemcsak a MKE tárgyi emlékei tartoznak, hanem általánosságban a Kárpát-medencei magyar vonatkozású turizmus relikviái is. „Úgy kezdtem, hogy a régi antikváriumokat bújtam mindig, és értek sikerek is, találtam néhány dolgot. Az igazán érdekes tárgyak viszont sajnos a különféle aukciókon, elborzasztó árakon bukkannak fel. Az első turistatérképet például 210 ezer forintért vettem meg“ – mondta Nyisztor Miklós. Hozzátette: „A gyűjtemények akkor értékesek, ha a közönség látja őket, s nemcsak az, aki gyűjti. Állandóan próbálok kiállításokat készíteni belőlük, végigjártam már velük a Kárpát-medencét.“

A kiállítás augusztus 30-ig tekinthető meg a Tátraalji Múzeum rendes nyitvatartási idejében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?