Visszalépett két polgármesterjelölt Dunaszerdahelyen

önkormányzati választások
Dunaszerdahely |

Herceg Andrea és Dakó Sándor független polgármesterjelölt bejelentette, hogy visszalépnek Horváth Zoltán szintén független polgármesterjelölt javára.

Herceg Andrea, a Paraméter internetes portálon közzétett nyilatkozatában egyebek mellett ezt írta: „Mérlegeltem az elmúlt napok történéseit, és arra jutottam, hogy a választóim elvárásait akkor tudom teljesíteni, és a saját elképzeléseimet, programomat kizárólag akkor tudom megvalósítani, ha mindannyian összefogunk a változás jegyében. Az egyéni ambíciók nem írhatják felül a polgárok érdekeit. Nem oszthatjuk meg azokat a szavazatokat, amelyek a változást tartják a legfontosabb hajtóerőnek az idei választásokon. Visszavonom a polgármester-jelöltségemet, és minden támogatómat arra kérem, támogassa szavazatával Dr. Horváth Zoltánt.” Dakó Sándor hasonlóképpen érvelt lapunknak.

„Ez a város többet érdemel, ezt a kampányszlogenemet fenntartom. Ennyi év után, úgy látom, lehetne ezt jobban is csinálni. Horváth Zoltán programja közel áll az enyémhez, ezért is döntöttem a visszalépésről. Pragmatikusan nézve, az összefogás az egyetlen esély a változásra. Egy újratervezés nagyon jól jöhet. Szeretnék egy emberközpontú városvezetést”

– nyilatkozta Dakó Sándor.

Kérdésünkre, hogy mit hiányolt a leginkább a polgármesteri vezetésben eddig, azt válaszolta, hogy például a polgárok aktívabb bevonását a döntésekbe. „Több lakossági fórumra lenne szükség, egyenes kommunikációra a polgárok és városatyák közt, nem íróasztalnál való döntésekre. Nemcsak az ünnepi rendezvények, évfordulók, avatások, megnyitók a fontosak. Távol áll tőlem azt állítani, hogy minden rossz volt, de ebben a városban sokkal nagyobb lehetőségek vannak” – mondta Dakó Sándor. Arra a kérdésünkre, csatlakozik-e hozzájuk a harmadik független polgármesterjelölt, Hakszer Roland, Herceg Andrea és Dakó Sándor azt válaszolta, ez csakis az ő szabad döntésén múlik. (sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?