Virten a turizmus fellendítése a cél

Virt. Az alig több mint 300 lelket számláló kisközség merész terveket dédelget a jövőre nézve. Kovács János polgármester a mintegy 20 százalékos munkanélküliséggel küszködő település felemelkedésének egyedüli lehetséges útját az idegenforgalom fellendítésében látja, amelyhez adottak is a természeti és egyéb feltételek.

Virt. Az alig több mint 300 lelket számláló kisközség merész terveket dédelget a jövőre nézve. Kovács János polgármester a mintegy 20 százalékos munkanélküliséggel küszködő település felemelkedésének egyedüli lehetséges útját az idegenforgalom fellendítésében látja, amelyhez adottak is a természeti és egyéb feltételek. „Az elképzelések szerint idén több jelentős beruházás is megvalósul Virten, részben magánvállalkozók, részben az önkormányzat kezdeményezésére – tájékoztatta lapunkat a polgármester. – Évek óta befejezetlenül áll egy 100 férőhelyes szállodaépület, amelyet nemrégiben magánszemélyek vásároltak meg az eddigi tulajdonostól, és még idén hozzálátnak az építkezéshez. Egy további vállalkozó idősek otthonát szeretne létrehozni a községben, a munkálatok ugyancsak ebben az évben kezdődnek. Az önkormányzat tervei között szerepel egy 150 férőhelyes kultúrterem kialakítása a községi hivatal épületében, továbbá bővítjük a járdahálózatot és felújítjuk a közvilágítást, valamint a hangosbemondó-rendszert. Pályázati forrásból szeretnénk előteremteni a pénzt a helyi tó revitalizációjára, a Nyitrai Borút egyik állomását képező virti borház-tájház építéséhez szükséges anyagiakat pedig a Vág–Duna–Ipoly Eurorégió közös tervezetében erre a célra megpályázott pénzből finanszíroznánk.” Ezek a beruházások természetesen új munkahelyeket is teremtenének a faluban, és a polgármester reményei szerint ez a fiatalokat a faluban maradásra bírná. Ugyancsak ezt a célt, vagyis az elvándorlás fékezését szolgálja a háztelkek kimérése is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?