Világháborús emlékmű lesz Dunaszerdahelyen

emlékmű dunaszerdahely
Dunaszerdahely |

Kisebb vita alakult ki a legutóbbi testületi ülésen a tervezett első és második világháborús emlékmű építéséről. A bemutatott látványterv több képviselőnek nem tetszett.

Az emlékmű Lebó Ferenc magyarországi szobrászművész alkotása és a buszpályaudvarral szemközti parkban fogják felállítani. Elkészítéséért több mint 34 ezer eurót fog kifizetni a város, ehhez jön még plusz 30 ezer euró, a területrendezés költsége.

Antal Ágota, a kulturális szakbizottság alelnöke nehezményezte, hogy előzetes tanulmány és szakemberek bevonása nélkül választották ki a művészt és az alkotást, javasolta a téma szélesebb körű megvitatását. „Hiszen semmi sem sürget bennünket, egyedül a választások” – mondta végezetül. Jarábik Gabriella képviselő is kifogásolta, hogy nem írtak ki pályázatot az emlékmű elkészítésére. Hájos Zoltán polgármester azzal érvelt, hogy a világháborús emlékmű megépítéséről nem hirtelen született döntés. Majdnem egyéves előkészítés előzte meg, mert még 2017-ben felhívást tettek közzé a városi újságban és a hivatalos honlapján, hogy jelentkezzenek azon dunaszerdahelyi lakosok, akiknek rokona hősi halált halt az első vagy a második világháborúban, hogy a nevüket az emlékműre véshessék. Karaffa Attila, a kulturális szakbizottság elnöke azt mondta, az emlékművel régi adósságát törleszti a város, és ebben az évben már méltó helyen emlékezhetnek meg az első világháború befejezésének századik évfordulójáról. „Egy versenypályázat kiírása nem garantálja a színvonalat, és megkérdőjelezni egy olyan művész tehetségét és alkalmasságát, akinek a vatikáni Szent Péter-bazilika magyar kápolnájában van kiállítva egy domborműve, felettébb érthetetlen” – válaszolta a felvetésre A. Szabó László alpolgármester Ravasz Marián képviselő megjegyzésére, hogy ez az emlékmű nem tartozik a művész jól sikerült alkotásai közé. Az emlékmű megépítését végül az eredeti formájában szűk többséggel megszavazta a testület. (sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?