VIDEÓ készült arról, ahogy a cseh rendőrök menekülteket szállítanak Szlovákiába

VIDEÓ készült arról, ahogy a cseh rendőrök menekülteket szállítanak Szlovákiába

A szlovák rendőrség embercsempészet miatt indított eljárás, a legfőbb gyanúsítottak pedig a cseh kollégáik.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Hamran István ország rendőrfőkapitány már korábban is felhívta a figyelmet arra, hogy a cseh rendőrség a szlovák határt átlépve menekülteket engedett szabadon Szlovákia területén.

„Összegyűjtik az illegális határátlépést elkövető személyeket, és a határra szállítják őket. Sőt, egy esetben áthozták őket a határon, és 200 méterre a határtól elengedték őket Szlovákia területén” – jelentette ki akkor Hamran.

Hamran állítását a cseh fél is megerősítette, ők azonban ezt a kísérő rendőrök által elkövetett jelentéktelen, egyedi hibának minősítették.


A cseh belügyminisztérium szerint hiába értesíttették a szlovák hatóságokat, nem voltak hajlandóak visszavenni az országukban illegális tartózkodó személyeket. A cseh rendőrség emellett leszögezte, ha a szlovák fél nem tesz eleget a visszafogadási egyezménybe foglaltaknak, akkor továbbra is visszaszállítják a menekülteket a két ország határára.

(tvnoviny.sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?