Válságstábot hívtak össze Komáromban

A Komáromi járásban már hét esetben bizonyosodott be a madárinfluenza jelenléte, és további mintákat vizsgál- nak a zólyomi laboratórium- ban – tudtuk meg Miholics Istvántól, a Komáromi Regionális Állategészségügyi Hivatal igazgatójától.KomáromEgyelőre csak vadon élő szárnyasoknál mutatták ki a H5 v

A Komáromi járásban már hét esetben bizonyosodott be a madárinfluenza jelenléte, és további mintákat vizsgál- nak a zólyomi laboratórium- ban – tudtuk meg Miholics Istvántól, a Komáromi Regionális Állategészségügyi Hivatal igazgatójától.

Komárom

Egyelőre csak vadon élő szárnyasoknál mutatták ki a H5 vírust, az elhullott, gyanús házi szárnyasokból vett minta eddig negatív volt. Először Nagykeszi határában találtak fertőzött hattyúkat, még január 4-én, majd a Komáromhoz tartozó Lándor, Csicsó, Kava, Lakszakállas-Szilas, Nemesócsa-Zsemlékes (Lipové) és Ímely következett; mivel a szomszédos Érsekújvári járásban, Udvardon is regisztrálták a kórt, Bajcs is érintett lett. Mindenütt elrendelték a szükséges óvintézkedéseket. Ezek közül a lehető legfontosabb annak megakadályozása, hogy a házi szárnyasok érintkezzenek a vadon élő madarakkal.

A madárinfluenza terjedése miatt a héten Komáromban összeült a járási hivatal égisze alatt működő válságstáb is, amelynek az állategészségügyi felügyelet mellett a rendőrség, a tűzoltóság, a közegészségügyi hivatal és a vízgazdálkodási vállalat képviselői is tagjai. „Válsághelyzetben magasabb szintű, összehangolt együttműködésre van szükség, ami kötelezettségeket ró a stáb minden tagjára” – mutatott rá Miholics István. A kór terjedését egyrészt az segíti, hogy a nagy hideg miatt az állatok legyengültek, másrészt, hogy ott csoportosulnak, akár ezrével is, ahol nem fagyott be a víz. „Ide jönnek inni, érintkeznek a fertőzött egyedekkel, aztán visszarepülnek szokott helyükre, és terjesztik tovább a kórt” – fejtette ki a szakember.

A madárinfluenza december végi megjelenése óta Szlovákia-szerte már négy olyan esetet regisztráltak, ahol zárva tartott állatokat pusztított el a kór, és 15 gócot, ahol szabadon élő szárnyasok hullottak el. Nagytenyészeteket, farmokat egyelőre nem érintett a fertőzés.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?