Vállalta a felelősséget az apa, aki az autóban felejtette a gyerekét

Nyitra |

<p>A szakértő szerint a rutin, a stressz, a figyelem megosz-tására való képtelenség és az andropauza miatt történt a tragédia.</p>

Megkezdődött a járásbíróságon annak az apának a pere, aki tavaly nyáron az autóban felejtette a gyerekét. A kétéves kislány hőgutát kapott, és mire az apának eszébe jutott, hogy az autóban hagyta, meghalt. Az apa visszautasította a vádalku lehetőségét, de azt is, hogy gondatlanságot követett volna el.

Jozef Kurák ügyvédje, Daniel Lipšic is arra alapozta a védelmet, hogy az apa nem volt gondatlan vagy felelőtlen, egyszerűen megfeledkezett arról, hogy a gyerek az autóban van, mert ritkán vitte óvodába. „Külföldön az ilyen esetek rendre felmentéssel végződnek, vagy vádat sem emelnek a szülők ellen, mert épp úgy nem tehetnek a tragédiáról, mint az a sofőr, aki infarktust kap a volán mögött és balesetet okoz” – érvelt az ügyvéd. Figyelmeztetett arra is, hogy a büntetésnek semmi értelme, az apa úgyis azzal a teherrel kénytelen élni, hogy ő okozta a gyereke halálát.

A munkán gondolkodott

Az apa a bíróság előtt is elismételte, hogy vállalja a felelősséget a történtekért, erkölcsi szempontból bűnösnek érzi magát, de elutasítja, hogy gondatlan lett volna. Vallomását többször is meg kellett szakítania a rátörő érzelmek miatt, de végül elmondta, hogy kislánya csak negyedik hete járt óvodába és talán harmadszor vitte ő, amikor a tragédia megtörtént. Egész úton a munkahelyi intéznivalókon gondolkodott, telefonált és a kereszteződésen automatikusan a munkahelye, egy nyitrai hirdetési újság székhelye felé vette az irányt. Az autóból úgy szállt ki, hogy a kislány eszébe sem jutott – még akkor sem, amikor a felesége felhívta. „A munkáról beszéltünk, Kristínkára nem kérdezett rá és pedig azt hittem, hogy óvodában van. Csak akkor tudatosítottam, milyen szörnyűséget követtem el, amikor a feleségem azzal hívott fel, hogy elment érte az óvodába és nincs ott.”

Bárkivel megtörténhet

Az apa ekkor rohant ki az autóhoz, és – ahogy a tanúk a bíróságon is elmondták – sokkos állapotban azt kiabálta, hogy megölte a gyerekét. A bíróság pszichológus szakértőt is beidézett, aki elmagyarázta, hogy az elfelejtett gyerek szindrómája bárkivel megtörténhet. Leginkább azokkal az emberekkel, akik képtelenek megosztani a figyelmüket, egy dologra koncentrálnak, mint ez esetben a vádlott a munkahelyi kötelességeire, és minden másról megfeledkeznek. „Rutinszerűen végezte a dolgát, szokás szerint a munkahelye felé vette az irányt, de a stressz és az andropauza (férfi változókor) is szerepet játszhatott abban, hogy megfeledkezett a gyerekről” – magyarázta a szakember. Elmondta azt is, hogy az elfelejtett gyerek szindrómát a pszichológia szakirodalom is ismeri, és nem jelenti azt, hogy a szülő nem szereti a gyerekét.

Gondos apa, szerető férj

Jozef Kurák 57 éves, Kristínka a második házasságából született, ugyanebből a házasságból van még egy hétéves kislánya. Felesége megjelent vele a tárgyaláson, végig fogták egymás kezét. Az asszonyt a bíróság nem hallgatta meg, felolvasták a rendőrségen tett vallomását, amelyben elmondta, hogy támogatja a férjét. „Gondos apa és szerető férj, a történtek nem változtatták meg a hozzá fűződő viszonyomat” – állt a vallomásban. A meghallgatott pedagógusok, akik Kurákék gyerekeit oktatták, szintén arról számoltak be, hogy gondos szülők, soha nem hanyagolták el a kislányokat.

Az ügy tárgyalása novemberben folytatódik. Akkor a bíróság hét tanút és három szakértőt fog meghallgatni, és nem kizárt, hogy ítéletet hoz. Ha marad a gondatlanság vádja, Jozef Kurákot kettőtől öt évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik, de feltételes büntetést is kaphat. Daniel Lipšic elmondta, bízik benne, hogy felmentik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?