Vágsellye készül a tesztelésre

tesztelés vágsellye
Vágsellye |

Két tesztelőpont működik jelenleg a járási székhelyen, a város vezetése további tizenhat antigén tesztelési hely megnyitását tervezi a napokban.

Hétfőn ülésezett a városi válságstáb, amely úgy döntött, hogy Vágsellyén 11, a Vágvecse városrészben további 5 tesztelőpontot nyit. Ahhoz, hogy valamennyi helyet üzemeltetni tudják, szükségük van a régióbeli egészségügyi dolgozók és önkéntesek segítségére, akik a prednosta@sala.sk elérhetőségen jelentkezhetnek. Január 23-án 9 és 18 óra között, 24-én 9 és 15 óra között tesztelik a lakosokat a Bernolák utcai, az Iskola utcai, valamint a J.C. Hronský alapiskolákban, továbbá a Vágsellyei Szabaidőközpontban, a J. Murgaš alapiskolában és a városi sportcsarnokban. A Vágvecse városrészben két tesztelőpontot nyitnak a művelődési központban, kettőt a Hollý utcai alapiskolában és egyet a szakiskolában. Néhány tesztelőhelyet már pénteken megnyitnak 15-től 18 óráig, de erről a hét folyamán tájékoztatják a lakosokat. Továbbra is mehetnek szűrővizsgálatra a lakosok a rendelőintézetbe és a Deáki útra, és hamarosan még egy antigén-tesztelőpontot nyitnak meg a műjégpályánál. A Kilics és Hetmény városrészekből kérésre a tesztelőhelyre szállítják azokat a lakosokat, akik jelentkeznek a városi hivatalban a 905/585 626-ös telefonszámon. A tavalyi októberi országos tesztelés során 12 632 személy vett részt a szűrővizsgálaton, ebből 60-nak volt pozitív a teszteredménye.

Ősszel Vágsellyén 12 tesztelőpont volt és a Vágvecse városrészben 6. A sétányon a személygépkocsival érkezőket tesztelték. Járási viszonylatban akkor 31 993 személyt teszteltek le, ebből 199-nek volt pozitív eredménye.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?