Régió

Vadászok ajándéka a kórház kis betegeinek

Érsekújvár | A szívbetegségek, illetve különféle szív-rendellenességek korai diagnosztizálására, a kis betegek megfigyelésére alkalmas egészségügyi műszerek vásárlására fordították a vadásztársaság tagjai a karitatív gyűjtés során befolyt összeget.
author
Száz Ildikó

2021. június 2. 16:45

Érsekújvár

Telitalálat volt ez a vadászok részéről” – jegyezte meg tréfásan Vlasta Haramiová a gyermekosztály főorvosa a műszerek átadásával egybekötött sajtótájékoztatón.

Érsekújvár

Az Érsekújvári Oktató Kórház és Rendelőintézet gyermekosztálya EKG-berendezést és két EKG-holtert kapott, mintegy tízezer euró értékben. Az adományozók kikérték a pediátriai központ egészségügyi szakembereinek a véleményét azzal kapcsolatban, hogy milyen műszereket vásároljanak. Puha Zolt, a Nemzeti Jótékonysági Vadászat Polgári Társulás elnöke elmondta, 2020-ban a koronavírus miatt nem valósulhatott meg a jótékonysági vadászat. Ezért gyűjtést szerveztek, és az összeggel abban a megyében támogatják a kórház gyermekosztályát, ahol a vadászat megvalósult volna. Az érmék eladásával egybekötött jótékonysági gyűjtés tavaly decembertől idén februárig tartott, Patrik Švajda népszerű televíziós bemondó és Marko Igonda színész is támogatták a kezdeményezést, és a szervezőkkel együtt ellátogattak az érsekújvári kórház gyermekosztályára. Puha Zsolt elmondta, 2021. december 27-én újabb jótékonysági vadászatot szerveznek. „A magyarországi, nyolc éve működő jótékonysági vadászat társulástól vettük át az ötletet. 2021-ben mintegy negyven helyen szeretnénk vadászatot szervezni, ehhez kérjük a szlovákiai vadászkamara segítségét. Ez egy klasszikus fizetett vadászat, amelyre egy applikáción keresztül bejelentkezhetnek a vadászok, kiválasztva a vadászterületet” – mondta Puha Zsolt.

Érsekújvár

„Magyarországon az alapító létrehozott egy emlékérmet Gróf Széchenyi Zsigmond nevével fémjelezve, mi ugyanígy létrehoztunk egy emlékérmet gróf Károlyi Lajos emlékére, akinek a neve a tótmegyeri vadászkastélyhoz fűződik és a fenntartható vadászatnak szentelte az életét” – hangsúlyozta Puha Zsolt. Vlasta Haramiová elmondta, hálásak a segítségért. A szívbetegségek diagnosztizálásánál, a szívritmuszavarok során, vagy születési rendellenesség esetében, illetve a szívműtéteket követően fájdalommentesen figyelhetik meg a kis betegek állapotát. A gyerekek rendszerint jól viselik ezeket a vizsgálatokat, mivel fájdalommentesek. A régi berendezéseik elavultak, holott a központba az egész régióból érkeznek kezelésre betegek csecsemőkortól egészen tizennyolc éves korig. Ötven beteget tudnak fogadni a kórház gyermekosztályán. A koronavírus-időszakban jóval kevesebb páciensük volt a megszokottnál. Más pediátriai osztályokon is hasonló volt a helyzet, mivel nem működtek az óvodák és az iskolák sem, így a gyerekek nem jártak közösségbe. Krónikus betegségben szenvedőket és akut betegeket kezelnek az osztályon.

A mi osztályunkon is van vörös zóna, de jelenleg nincs ott betegünk. A szülők az óvintézkedéseket betartva itt tartózkodhattak a gyerekeikkel a szigorítások idején is, de nem hagyhatták el a betegszobáikat. Mi egy optimista osztály vagyunk, a gyerekek nagyon őszinte páciensek, amint javul az állapotuk felélénkülnek, jobb kedvük lesz, és mi velük együtt örülünk a gyógyulásuknak, mielőbbi felépülésüknek” – mondta Vlasta Haramiová főorvos.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Igyekszünk olcsóbban fűteni – téma a keddi Új Szóban

A sajtószabadságból végül a jelenlegi koalíció is lefaragott

Brutális hőség tombol Cipruson

Kegyetlen hőség lesz a hétvégén, kiadták a riasztást!

Kamocsa

Egyre népszerűbb a szabadtéri strandolás Szímőn és Kamocsán

Volodimir Zelenszkij

Zelenszkij visszahívta Ukrajna szlovákiai nagykövetét

kecske k

Kamikaze-kecskével robbantottak fel negyven orosz katonát az ukránok

kép

Lövöldözés tört ki egy melegklub előtt, többen meghaltak

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.