Ünnepi fogadtatásban volt része az emléktúra zarándokának

SZÁZ ILDIKÓKürt.

SZÁZ ILDIKÓ

Kürt. Majer István püspökre és pedagógusra emlékeztek a kürtiek, akinek a tiszteletére Kovács Tamás május 14-én elindult a szülőfalujából, hogy hét országon át hatezer kilométert tegyen meg kerékpáron, és felhívja a figyelmet a jeles személyiség nem mindennapi életútjára.

Majer István esztergomi kanonoknak, címzetes püspöknek, a magyar pedagógia úttörőjének nevéhez fűződik a gyakorlati nevelőtevékenység – a mesterképző – megszervezése, az önálló tanítóképző intézetek hálózatának kiépítése. Kovács Tamás szeretné, ha Majer István neve ismét bekerülne a köztudatba, szakmai beszámolók, és egy összefoglaló tanulmány megjelentetését tervezi. A kürti kerékpáros viszontagságairól internetes bejegyzéseiből értesülhettek az érdeklődők. A Majer István emléknapon Ďurčo Zoltán vikárius méltatta a jeles személyiség életútját, majd Kovács Tamás beszámolt a három hónapos zarándokúton szerzett tapasztalatairól. Majer István szobrának megkoszorúzása után a kürti Hajnalvándor zenekar tartott koncertet. Kovács Tamás nem egyedül érkezett haza, vele tartott Benedek Lehel Csaba és Keresszegi Petrás Előd. A két erdélyi fiatalemberrel Olaszországban beszélt meg találkozót. „Albániától már csak címszavakban írtam le a történteket, hogy érdekesebbé tegyem az itthoni élménybeszámolómat. Sok mindent átértékeltem az életemben, eldöntöttem, hogy ismét jelentkezem Dániába, egy művészeti népfőiskolára, ahová korábban nem jutottam be” – avatott be elképzeléseibe Kovács Tamás. Példaképévé vált a két erdélyi fiatalember, a világjáró kerékpárosokkal készült interjúkból merített erőt. „Az Alpokban a természet, Skandináviában és Írországban az emberek közvetlensége ragadott meg bennünket, Portugáliában szép helyeket látogattunk, de nem jól választottunk szállást, az egyik helyen megloptak és meg is vertek” – osztotta meg velünk élményeit Keresszegi Petrás Előd. A három fiatalember azonban egybehangzóan állítja: világjáró útjuk során több jót tapasztaltak, mint rosszat. Kovács Tamás rövid pihenő után, augusztus 18-án Budapestre, onnan pedig augusztus 21-én Erdélybe, Marosvásárhelyre indult a két baráttal, ahová terveik szerint augusztus 28-én érkeznek meg.

A zarándok azt tervezi, hogy rendszeres kerékpáros kirándulásokat szervez a kürti cserkészeknek. Kovács Tamás nem zárta ki annak a lehetőségét sem, hogy jövőre megrendezi a második Majer István emléktúrát, talán mások is csatlakozni fognak emberpróbáló zarándoklatához.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?