Uniós biztos a romákat kirekesztő kassai fal lebontását követeli

Brüsszel |

<p>A romákat kirekesztő fal lebontását követeli a kassai hatóságoktól Andrulla Vasziliu kultúráért és oktatásért felelős uniós biztos egy hétfőn nyilvánosságra hozott levél tanúsága szerint.</p>

A ciprusi biztos honlapján közzétett, múlt keddi keltezésű levélben a politikus azt írja: csalódott, hogy a 2013-ban az EU kulturális fővárosa címet birtokló városban falat emelnek, hogy kirekesszék a romákat.    "Az a határozott véleményem, hogy aki fizikai akadályokat emel, az azokat az értékeket sérti meg, amelyeken az Európai Unió alapszik, az emberi jogok és az emberi méltóság tiszteletben tartását, beleértve a kisebbségekhez tartozókat is" - fogalmaz a ciprusi biztos, aki szerint a kirekesztés, akár tudatos, akár nem, ellentétes az Európa Kulturális Fővárosa címmel, amelynek célja az európai kultúrák gazdagságának és sokszínűségének kiemelése, továbbá a megértés és elfogadás előmozdítása Európa polgárai között.    A biztos rámutat, hogy a város azért nyerte el a címet, mert a kultúrák sokszínűségét bemutatni hivatott eseménysorozat tervezett programja szerint a rendezvényeken a kisebbségek, különösen a romák közössége is hangsúlyt kap majd. A biztos ennek a programnak a végrehajtását várja el a város vezetésétől.    Vasziliu levelére válaszolva Richard Raši, Kassa polgármestere kifejti, hogy a városvezetést is meglepetésként érte a fal felépítése, az a kassai polgármesteri hivatal tudta és engedélye nélkül épült a városvezetéstől egyébként függetlenül, önállóan döntő nyugati városrészben.    "A szegregációs fal éppen ezért teljesen törvénytelen, ami miatt a megfelelő jogi lépéseket meg fogjuk tenni a kérdéses városrésszel szemben" - írja Raši.     Egyúttal rámutat, hogy a szóban forgó kerületet elődje, a városi ellenzék, a kereszténydemokrata párt által támogatott Rudolf Bauer vezeti, ezért úgy gondolja, hogy Bauer személyes politikai céljai elérése és érdekei érvényesítése érdekében kezdeményezte a fal megépítését.    "A roma kisebbség több mint ezer éve az európai civilizáció elválaszthatatlan része, ezen sem mentális, sem fizikai akadályok nem változtathatnak" - kötelezi el magát a romák integrációja mellett a kassai polgármester, és világossá teszi, hogy szerinte sincs helye ilyen falnak sehol az Európai Unióban, sem más olyan városban, amely az Európa Kulturális Fővárosa címet viseli. Raši emellett biztosítja a biztost, hogy Kassa városa mindent megtesz a rasszizmus és az idegengyűlölet visszaszorítása, a multikulturalizmus és a sokszínűség előmozdítása érdekében.    Mindehhez honlapján Andrulla Vasziliu mindössze annyit fűzött hozzá: továbbra is azt követeli, hogy a kassai hatóságok késedelem nélkül, a lehető leghamarabb bontsák vagy bontassák le a falat. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?