Újraélesztenék a Duna ágrendszerét

Duna
Pozsony/ Bős |

A Duna-ágak revitalizációját és a természetes biotópok visszaállítását tűzte ki célul a Vízépítő Vállalat (VV) és a Vízgazdálkodási Vállalat. A projektre a norvég alapokból nyertek támogatást.

A projekt célja a Duna folyórendszer ártéri erdői állapotának javítása és természetes, mocsaras élőhelyek visszaállítása a Kis-Csallóközben. A bakai, a nagybodaki és a bősi Duna-ágak mentén végeznek majd munkálatokat. A VV közleménye szerint a tervezett átalakításoknak köszönhetően dinamikusabbá tehetik a víz sebességét a területen. „Ezek a tevékenységek javítják a mocsaras területek vízellátását. A területeknek elengedhetetlen szerepük van az éghajlatváltozás szempontjából“ – szögezte le a VV. Azt is hozzátették, hogy a nagyobb áramlási sebességre történő átépítéssel a vízszintváltozások szükséges dinamikáját is javítani tudják, ami befolyásolja a meglévő vizes élőhelyek ökoszisztémájának javulását. A terv megvalósítása több mint félmillió euróba kerül. A vállalatok közel 430 ezer euró támogatást kaptak, az állami költségvetésből pedig mintegy 76 ezer euróval járulnak hozzá az értékes vizes élőhelyek állapotának javításához. A tervek szerint 2024-ig tart a beruházás. A Duna-menti rétek a Ramsari területek listáján szerepel. Ez a legrégibb egyezmény a nemzetközi jelentőségű vizes területekről, amely magába foglalja a vízimadarak élőhelyeit is.

A vizes élőhelyek megóvása és a kétéltűek szaporodásának támogatása érdekében az elmúlt hetekben a víznyelők kezelésének új módszerével hatékonyabbá tették az ágrednszer vízellátását. Ennek köszönhetően az ágakba engedett víz mennyiség növelése nélkül tudják javítani a víz eloszlását a Duna ágrendszerében. A duzzasztás új módszeréről az érintett állami és civilszervezetekkel is egyeztetett a VV. A közleményben arra is felhívták a figyelmet, hogy a mostani tevékenység nem egyenlő a szimulált elárasztással, amelyet május közepétől június végéig terveznek. A tavalyihoz hasonlóan idén is két szimulált elárasztással számolnak az ágrendszerben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?