Újra bíróság előtt áll Peter P., Galánta polgármestere

Galánta |

<p>A városi hivatal pályázat nélkül bízott meg egy vállalatot a közbeszerzési eljárás lefolytatásával.</p>

A hét elején tárgyalta a Galántai Járásbíróság Peter P. Galánta polgármesterének ügyét. A vád szerint a polgármester visszaélt a jogköreivel.

Peter P. 2015 nyarán versenypályázat meghirdetése nélkül kötött szerződést egy közbeszerzési eljárásokat végző külső céggel. A polgármester kijelentette, hogy nem bűnös, és azért jött a bíróságra, hogy tisztára mossa a nevét. Peter P. ellen több eljárás is folyamatban van, egyikük a galántai neogótikus kastély felújítása ügyében indított per, amelyben többek között őt is gazdasági bűncselekménnyel vádolják. A közbeszerzési eljárások lefolytatása korábban a városi hivatal egyik alkalmazottjának feladata volt. Később az alkalmazott munkaképtelensége miatt több probléma is felmerült a hivatalban a közbeszerzési eljárásokkal kapcsolatban. A polgármester ajánlások alapján egy nyitrai vállalatot bízott meg a munkával. Peter P. lapunknak azt állította, a törvény lehetővé teszi, hogy a magisztrátus kiválassza a közbeszerzési eljárást végző vállalatot, ezt a Közbeszerzési Hivatal álláspontja és a városi hivatal jogi osztálya is megerősíti. „Nem normális, hogy bármilyen felmerülő gyanú miatt üldöztetnek” – panaszolta a polgármester, hozzátéve, hogy a kialakult helyzet korlátozta az alkalmazottak munkáját. Megtudtuk, hogy jelenleg a hivatal egyik betanított alkalmazottja végzi a közbeszerzési eljárásokat, a bonyolultabb projekteknél – mint a kerékpárutak építése – egy pályázat útján kiválasztott céget bíztak meg a feladattal.

A hétfői tárgyaláson meghallgatták a tanúkat, és felolvasták a tavasszal tragikus körülmények között elhunyt František Gaulieder egykori városi képviselő vallomását. A polgármester szerint az elhunyt képviselő áll a járásbíróság asztalán levő két beadvány mögött. A bíróság nem döntött a perben, decemberben lesz a következő tárgyalás. (béva, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?