Vágsellyén több konténer kihelyezésére, a temetői hulladék tudatosabb osztályozására hívták fel a lakosok figyelmét ezekben a napokban. Léván a végső nyughelyek, illetve azok környékének rendszeres takarításával egészítették ki a szolgáltatásokat a városi köztemetőben.
Újfajta szolgáltatások a városi köztemetőkbe látogatóknak
A módosított nyitva tartás mellett a városi köztemetőkben idén további szolgáltatások bevezetésére hívják fel a lakosok figyelmét mindenszentek és halottak napja előtt. A járási székhelyeken a temetőkertek fenntartói mindent megtesznek annak érdekében, hogy az emlékezés helye méltó, tiszta és rendezett legyen.
Tudatos osztályozás
A napokban tette közzé a Vágsellyei Városi Hivatal azt az oktatóvideót, amelyben arra buzdítják a lakosokat, hogy a köztemetőben se feledkezzenek meg a hulladék osztályozás fontosságáról. Zuzana Peštyová a városi hivatal környezetvédelmi referense a városháza honlapján és közösségi oldalán egyaránt nyilvánosságra hozott szemléltető videón azt is megmutatja a lakosoknak, hogyan kell a mécses műanyag részeit külön konténerbe helyezni, az üveg-, illetve műanyag részeket pedig egy másik tárolóba dobni. Peštyová szerint több tonna kommunális hulladék kerül osztályozatlanul a kukákba ahelyett, hogy környezettudatosabban szeparálnának a lakosok. Ezért a köztemető területére a nagy kapacitású konténerek mellé olyan szeméttárolókat helyeztek ki, ahová a szeparált hulladék kerül. Vágsellye köztemetőjén kívül a Vágvecse városrészben élők is tudatosabban járhatnak el a temetői hulladékkal. A szeretteik végső nyughelyét takarítóknak már a közelgő mindenszentek és halottak napja előtt lehetőségük lesz külön konténerbe dobni a műanyag koszorúkat és mécseseket. Akadnak lakosok, akik szívesen vennék, ha elemek tárolására alkalmas kuka is kerülne a temetőkertbe. Az elemeket és a led-lámpákat, mint ahogyan bármilyen más elektronikai hulladékot is a temető fenntartója javaslatára haza kellene vinniük az emlékezőknek a temetőből. Nem kizárt, hogy a hivatal munkatársai fontolóra veszik egy ilyen elemtároló kihelyezését a köztemetőben. Más vágsellyei lakosok azt javasolták, helyezzenek a kukákra fényképes matricákat, így az osztályozásban kevésbé jártas temetőlátogatók is tudnák, mit hová kell kidobniuk. A vágsellyei köztemetőben meghosszabbítják a nyitva tartást, október 28-tól 31-ig 8 és 20 óra között, november 1-jétől 3-ig reggel 8 és 22 óra között látogatható a temetőkert.
Léván takarítják a sírokat
A lévai köztemetőben a sírokat bérlők számára módosítják az ünnepek folyamán a ravatalozóban lévő iroda nyitva tartását. Október 31-én és november 1-jén 8-tól 18 óráig, november 2-án 10 és 16 óra között rendezhetik a sírok bérletével kapcsolatos ügyeiket a hozzátartozók. Az iroda rendszerint hétfőtől péntekig 8-tól 15 óráig fogadja az ügyfeleket. A városi köztemető október 15-től november 15-ig 8 és 21 óra között lesz nyitva a nyilvánosság számára. Október 25-től november 7-ig tilos lesz építési- és javítási munkálatokat végezni a köztemetőben. A SOM lévai szociális vállalat újfajta szolgáltatást kínál a járási székhely temetőkertjébe látogató hozzátartozók számára. Azoknak a családtagoknak, akiknek nem áll módjukban rendszeresen kilátogatni szeretteik sírjához, takarítási és karbantartási szolgáltatásokat kínál. Többféle ajánlat közül választhatnak az érdeklődők. A SOM alkalmazottai vállalnak ünnepek, évfordulók előtti takarítást, sírtisztítást, növények kiültetését. Egész éves folyamatos szolgáltatásért kettős sír esetében 450 eurót kérnek. Ebben az összegben benne van az is, hogy koszorút, virágot helyeznek ki a sírra, mécsest gyújtanak, fotót küldenek a hozzátartozónak a rendbe tett sírról. Igény esetén virágokat ültetnek ki, és kitakarítják a sír környékét is. Egész évre szóló rendelés esetén havonta két alkalommal látogatnának ki a sírhoz a városi szociális cég dolgozói. Ennél olcsóbb szolgáltatásokat is kínálnak, kettős sír esetében 60 eurót kérnek a végső nyughely egy alkalommal történő kitakarításáért, a terület rendbehozataláért, a régi virágok eltávolításáért és új mécsesek kihelyezéséért, meggyújtásáért. A szolgáltatásokat vállalják Léva városrészeiben is azoknak a hozzátartozóknak a nevében, akik elköltöztek Léva környékéről, vagy hosszabb ideig külföldön tartózkodnak, emiatt nincs lehetőségük rendszeresen kijárni a temetőkertbe.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.