Újabb parkolókat és buszsávokat létesítenek a forgalomkorlátozás miatt Pozsonyban

A Mlynské nivy utca esetében néhány hónapig, a R7/D4 építésénél több évig tart majd a forgalomkorlátozás
Pozsony |

Pozsony csökkenteni szeretné a február 15-én kezdődő forgalomkorlátozás miatti kellemetlenségeket, és arra szeretné ösztönözni az embereket, hogy használják a tömegközlekedést.

Ennek érdekében új, 130 férőhelyes P+R parkolót hozott létre Aranyhomoknál, amelyet elsősorban a Szenc és Nagyszombat felől érkező autósok használhatnak ki. Ezen kívül hétfőtől (2. 11.) a város buszsávot létesít a Gagarin utcában. Minderről Matúš Vallo főpolgármester tájékoztat a közösségi oldalán.

Az Aranyhomoknál található parkolóból egyszerűen el lehet majd jutni például a városközpont irányába közlekedő négyes villamoshoz. „Sorban ez a harmadik parkoló, amelyet létesítünk, így összesen már 680 helyet hoztunk létre, és tervezzük további parkolóhelyek létrehozását is" – tájékoztat Vallo. A magisztrátus 100 hellyel szeretné bővíteni a vereknyei (Vrakuňa) temetőnél található P+R parkolót, és létre szeretne hozni egyet a Baltská utcában is. A Dunahidas (Most pri Bratislave) irányából érkező autósok számára a vereknyei vasúti megálló mellett terveznek P+R parkolót létesíteni. Az Uzbecká-Vrakunská kereszteződésbe olyan intelligens jelzőlámpákat telepítenek, amelyek előnyben fogják részesíteni a városi tömegközlekedés járatait. Néhány kereszteződésben rövid buszsávokat is kialakítanak.

A Gagarin utcában, amely a forgalomkorlátozás miatt a legtúlterheltebb lesz, a város hétfőtől új buszsávokat hoz létre a városközpont irányában. „A jobb sáv a tömegközlekedés és a teherforgalom, a másik kettő pedig a személygépkocsik számára lesz fenntartva. A sávokat hétfőtől esténként fogják kijelölni, és a kijelölt sávokat fokozatosan fogjuk beindítani" – konkretizálta Vallo. Vallo szerint ennek nem kellene negatívan érintenie a közlekedést, a Gagarin utcában ugyanis már eddig is volt két sáv, amelyekhez most egy buszsáv jön a vereknyei temető megállójától Malomligetig (Mlynské Nivy). A város ezért is igyekszik meggyőzni az embereket, hogy használják inkább a tömegközlekedést. Ebből a célból február 18-tól egészen március végéig a 201, 202, 212, 75 és X72 számú járatokon mindenki ingyen utazhat.

A február 15-én kezdődő forgalomkorlátozásra a D4-es autópálya és az R7-es gyorsforgalmi út (konkrétan a Prievoz kereszteződés), valamint a malomligeti földalatti körforgalom építése miatt kerül sor. Bővebb információt a www.zvladneme.to honlapon lehet találni.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?