Újabb lakások Galántán

Galánta. A járási székhelyen nemrég tették le egy új lakónegyed alapkövét a Kolónia városrészben, a napokban pedig az Észak-lakótelepen kezdték meg egy új, 63 lakásos lakótömb építését.

Galánta. A járási székhelyen nemrég tették le egy új lakónegyed alapkövét a Kolónia városrészben, a napokban pedig az Észak-lakótelepen kezdték meg egy új, 63 lakásos lakótömb építését. Az ünnepélyes alapkőletételen Alexander Mézeš polgármester a beruházó cég, a Ten Expres és a kivitelező Staveco képviselőivel közösen nyitotta meg az építkezést. A három részre osztott ötszintes lakótömbben egy-, két- és háromszobás lakások lesznek, amelyeket négyzetméterenkénti 18 ezer koronás árért, magántulajdonba vásárolhatják meg a leendő lakók. Az építkezés az építtető Ten Express magánberuházásaként folyik. Špánik János városi főépítész lapunknak elmondta, a város csak annyiban részes ebben az építkezésben, hogy illetékesei szakmailag hozzászóltak a lakóház formájához és elhelyezéséhez, s a város egyelőre bérbe adta a beruházónak az építkezési területet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?