Újabb európai nagyváros érhető el a kassai repülőtérről

Kassa repülő
Kassa |

Az Eurowings nyilvános szavazásának köszönhetően október 28-tól újabb állandó járattal bővül a kassai repülőtér kínálata. A fapados légitársaság közlése szerint a jegyek 40 euró körüli összegbe fognak kerülni.
 

A Kassa és Düsseldorf közötti járatok hétfőn, szerdán, pénteken és szombaton fognak közlekedni. Tomáš Jančuš, a repülőtér igazgatóhelyettese közölte, az új járat nemcsak a turizmus, hanem a gazdaság számára is sok pozitívumot hozhat. „Egyúttal ez lesz a kassai repülőtér ötödik állandó nemzetközi járata, melynek köszönhetően nemcsak Németországba, hanem a düsseldorfi repülőtéren keresztül Európa számos városába, vagy Észak-Amerikába is eljuthatnak az utasok” – mondta Jančuš. Mivel a keleti nagyvárosban számos németországi cég működik, nem meglepő, hogy az illetékesek nagy hangsúlyt fektetnek az üzleti kapcsolatok fenntartására. Martin Petruško (Smer), Kassa újonnan kinevezett főpolgármestere úgy véli, az új légi folyosó még stabilabbá teheti az itteni cégek működését. Rastislav Trnka, Kassa megye elnöke továbbra is a regionális turizmusban lát potenciált. „A kassai régió tele van szebbnél szebb turisztikai helyszínnel, több UNESCO emlékhely is van a környéken. Ezek a látványosságok a németek számára is vonzók lehetnek” – mondta a megyeelnök. Hogy októberben elindul a járat, az elsősorban az utasoknak köszönhető, ugyanis az egy hónappal ezelőtti, mindössze 60 percig tartó internetes szavazás során közel 22 ezren voksoltak Kassára. A második, 11 ezer kattintással az írországi Cork, a harmadik, 3100 szavazattal a németországi friedrichschafeni repülőtér lett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?