Újabb botrány a Galandia körül

Galánta |

<p>Összeült Galandia termálfürdő közgyűlése, hogy megvitassák a komplexum helyzetét. A gyűlésen a polgármester és a képviselő-testület is jelen volt.</p>

A képviselők nem sokkal az ülés kezdete után elhagyták a termet, mert nem tetszett nekik Peter Paška polgármester kijelentése, amely szerint ő maga a közgyűlés. „A polgármester ráadásul sértegette az egyik képviselőtársamat, ezért elhagytuk a termet” – mondta Bíró László (MKP) képviselő. Hozzátette, a Galandia termálfürdő közgyűlésén végső soron azért nem született döntés, mert a polgármesternek időközben más elfoglaltsága akadt. 
 Ugyanekkor a pénzügyi, a kereskedelmi és az építésügyi bizottság is tárgyalt. „Öt órakor kezdődött az összevont bizottsági ülés. Az ülésen jelen volt egy szakember, aki elmondta, hogy a termálfürdő milyen állapotban van” – mondta Bíró. A bizottságoknak a februári testületi ülés előtt újra össze kell ülniük. A plénum február 18-án lesz. A képviselők korábban jóváhagyták, hogy azoknál a vállalatoknál, amelyeknél a város részesedése száz százalékos, a képviselő-testület alkossa a közgyűlést. A végrehajtó a polgármester, de a döntést a képviselőtestület hozza meg. Vagyis nem dönthet egyedül, 19 képviselő hoz határozatot. 

A Galandia termálfürdőt decemberben bezárták. A statikai elemzésből kiderült, az épület tetőszerkezete olyan rossz állapotban van, hogy bármikor beomolhat. A város több millió euró uniós támogatásból finanszírozta az építkezést, elképzelhető, hogy a 130 millió koronás (kb 4,3 millió euró) dotációt vissza kell fizetni. Galántának nincs pénze, hitelt kell felvennie. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?