Újabb bérlakások épültek Királyhelmecen

Királyhelmec |

<p>Királyhelmecen a 468 034 eurós költséggel megépített 10 bérlakásba 2008-ban költözhettek be a lakók, tavaly további hat épület készült el, majd az önkormányzat 213 113 euró összköltséggel négy újabbat építtetett.&nbsp;</p>

Az 64,54 négyzetméteres, kétszintes, háromszobás bérlakások építési költségeinek 20 százalékát mindhárom esetben állami támogatásból, a fennmaradó részt pedig az Állami Lakásfejlesztési Alaptól felvett hosszú lejáratú hitelből fedezték. A város honlapján, a www.kralovskychlmec.sk-án a napokban megjelentetett felhívás szerint az érdeklődők október 15-ig személyesen adhatják be lakásigénylésüket a városi hivatalba, vagy elküldhetik postai úton a Kossuth utca 99, 077 01 Kráľovský Chlmec címre. Kalapos Árpád alpolgármester lapunknak elmondta, a lakáshoz jutás feltételeit helyi érvényű rendelet szabályozza, ha azonban négynél több érvényes igénylés érkezik a testülethez, a bérleményeket valószínűleg kisorsolják. A potenciális bérlőknek egyébként több különböző feltételnek kell megfelelniük: pl. a család jövedelmének el kell érnie a létminimum háromszorosát, és a szerződés aláírásakor legalább az egyik házastársnak állandó jövedelmének kell lennie. Kedvezményt kaphatnak a fogyatékkal élők és azok, akik a város szociális, gazdasági, oktatási vagy kulturális életének fejlesztésében vállalnak aktív szerepet, illetve azok is, akik munkahelyteremtő szándékkal fektetnek be a településen. Lakóházat vagy lakást birtokló személyek nem nyújthatnak be igénylést, és azok sem, akik a várossal vagy valamelyik szolgáltatóval szemben köztartozást halmoztak fel. A beérkezett igényléseket egy speciálisan erre a célra létrehozott bizottság bírálja el, majd tesz javaslatot a testületnek a bérleti szerződések megkötésére. Erre egyébként már a testület következő, október 17-i tanácskozásán sor kerülhet. Kalapos Árpád tájékoztatása szerint a már elkészült 20 bérlakáson kívül a közeljövőben újakat ebben a városrészben nem építtetnek. Az Ady Endre utcában ugyan elegendő, önkormányzati tulajdonban lévő üres építési telek található, ám a beruházás megvalósítása előtt a településnek különböző infrastrukturális fejlesztéseket is el kellene végeznie, ehhez azonban állami támogatás nem igényelhető.Leczo Zoltán Az Ady Endre utcában álló lakások havi bérleti díja, a rezsiköltségeken túl, 133,77 euró, az igénylőknek 30 nappal a szerződés aláírása előtt 1605,26 eurós foglalót kell letétbe helyezniük (A szerző felvétele)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?