Bugár István ünnepi beszédében Eszterházy János hagyatéka előtt tisztelgett(A szerző felvétele)
Új tagokat avatott a 10 éves borlovagrend (FOTÓK)
2014-ben alakult a Csallóközkürti Borbarátok Asztaltársasága Borlovagrend a falu lelkes borászaiból, borkedvelőiből. 10 éves évfordulójukat egy nagyszabású rendezvénnyel, új tagok avatásával, borszenteléssel és hosszas mulatsággal ünnepelték.
Közel 150-en gyűltek össze a csallóközkürti kultúrházban a támogató ünneplők, akik kivették részüket az egész napos programból. Délelőtt 11-kor gyülekeztek az előcsarnokban, majd díszes öltözetük átvétele után kezdődött az ünnepség. A műsor első fellépője az Aranypáva Nagydíjjal büszkélkedő Csallóközkürti Népdalkör volt, majd helyi néptáncosok, Bugár Noémi és Keszely Aurél léptek a színpadra, akik a Nyitrai Magán-konzervatórium tánc szakos növendékei.
Gazdag 10 év
A kultúrműsor után a házigazda, Bugár István, a helyi borrend nagymestere, a párizsi székhelyű Borrendek Nemzetközi Szövetség igazgatótanácsának tagja lépett a színpadra. Beszédében köszönetet mondott mindazoknak, akik segítették a bortársaságot, majd visszaemlékezett a kezdeti időkre.
„A régi 20 éves gondolat 10 évvel ezelőtt vált valósággá. Sokak emlékeznek rá, hogy a II. Csallóközkürti Borverseny kezdetén Végh Endre és Punk Ferenc borlovagok, Bozay Krisztián plébános ünnepélyesen megáldotta az alakuló rend zászlóját, majd az első borlovagavatás volt napirenden. Azóta eltelt 10 év”
– kezdte Bugár István. A borrend az évek során rendszeres jótékonysági rendezvényekkel támogatja a helyi közösséget, például csallóközkürti borversenyekkel, valamint a Fánk-, Siskasütés és a Forralt Bor Fesztivállal.
„Az eltelt 10 év alatt ismertek lettünk nemcsak idehaza, hanem külföldön is. Borrendünk társuló tagja a Magyarországi Borrendek Országos Szövetségének, (amelynek 50 magyarországi és 10 külföldi, köztük erdélyi, vajdasági és kárpátaljai tagja van), akik igyekeznek egymás rendezvényeit részvételünkkel bővíteni. Rendes tagja vagyunk a Borlovagrendek Nemzetközi Világszövetségének, amelynek székhelye Párizsban van. A világ minden tájáról, Új-Zélandtól Norvégiáig, Japántól Argentínáig alkotják borrendek a szövetséget”
– részletezte.
A tagságoknak hála a csallóközkürti borrendnek is lehetősége van arra, hogy külföldi borrendeknél vendégeskedjenek. Két éve Portugáliában, múlt évben pedig Madeirán voltak, idén májusban Magyarország rendezésében a tokaji régiót látogatják meg a Budapesti Világkongresszus keretén belül. Rendszeres borbemutatókat tartanak itthon, Szlovákiában és külföldön egyaránt, hazai illetve külföldi, magyar, cseh, illetve osztrák borásztársak társaságában.
Nemes jellem és célok
A Csallóközkürti Borbarátok Asztaltársasága Borlovagrendjének elsődleges célja nem más, mint a jó szándék ápolása, az emberek és népek közötti megértés, a béke szolgálata. A borászat mellett a szőlő és borkultúra megismertetése, a vidék szépségeinek és értékeinek népszerűsítése, valamint együttműködés a helyi közhasznú, egyházi és civil szervezetekkel, nem mellesleg ezen közösségek önzetlen támogatása. Ugyanakkor a lovagrend mindenkori tagja fogadalmat tesz arra, hogy őszinte szolgálattételével mások életét szebbé tegye.
Közösen ünnepeltek
A Borlovagrend bemutatása után Rábay Anikó, Csallóközkürt polgármestere szólt az egybegyűltekhez. Beszédében méltatta a borrendek becses múltját, gazdag kultúráját és közösségteremtő erejét, majd Makai Éva, a Pannonia Női Borrend tagja vette át a szót, aki a Borlovagrendek Nemzetközi Világszövetségének elnökének, Alan Brydennek, utána pedig saját rendjének köszöntőjét tolmácsolta. Őt követve Giliánné Gál Tímea, a Pax Corposris Borrend nagymestere, a Magyarországi Borrendek Országos Szövetség elnökségének képviselőjeként lépett a színpadra, hogy köszöntse a hazaiakat és átadja ajándékát.
A köszöntők után újra Bugár István állt a színpadra, aki a magyarok szabadságának kiharcolásáról, annak megtartásáról, valamint a magyarság fennmaradásáról szólt. Beszédében Eszterházy János gazdag hagyatékát méltatta, aki példamutató cselekedeteivel írta be magát a felvidéki történelem és a felvidéki magyarok szívébe. Utolsó mondataiban szavai elcsuklottak és meghatódva mondott köszönetet a jelenlévőknek.
Fiatal, új tagok
A csallóközkürti borlovagrend újabb tagokkal bővült. Az avatás során heten fogadták magukénak a társaság elveit és tettek fogadalmat annak betartására. A színpadra érkezve felsegítették rájuk a helyi lovagrendi ünnepi öltözetet, megtették fogadalmukat, majd letérdeltek, hogy Bugár István a szertartás kardjával lovaggá üsse őket. Átadták nekik a díszes medált, valamint a tagság oklevelét, majd mindannyian koccintottak a jeles alkalomra.
Hazai és külföldi lovagrendek képviselői utaztak el, hogy lovagrendi öltözetükben, medállal és saját lovagrendjük zászlóival együtt ünnepeljenek és köszöntsék a csallóközkürti borrendet. Érkeztek a dunaszerdahelyi Szent György Lovagrendtől; a szerbiai Szent Teodor Borlovagrendtől, Bánátról; a Szent Orbán Borlovagrendtől, Horgosról és eljött a Szerbiai Borrendek Szövetségének alelnöke is. Érkeztek még Marcelházáról, a Szent Imre Herceg Borlovagrendtől; a Vivat Vinum Polgári Társulástól, Amadékarcsáról; az Európai Borlovagok Magyarországi Rendjétől; a Balatoni Borrégió Gizella Királyné Női Borrendjétől; a Balatovin Borlovagrendtől, Balatonfüredről; a móri Brindisi Szent Lőrinc Borrendtől; az adonyi Duna-menti Szent Orbán Borrendtől; a budapesti Pannonia Női Borrendtől; a Pax Corposris Borrendtől; a Vinitores Tychonienses Borrendtől, Tihanyból; valamint a Vinum Ister-Granum Regionis Borlovagrendtől, Esztergomból.
A bor ünnepe
Az ünnepély végén az épület előtt gyülekeztek, majd a Nádszegi Fúvós-zenekar kíséretében közösen átvonultak a helyi katolikus templomba, ahol mise keretén belül megáldották a bort. Az áldás utáni hagyományos koccintást követően visszatértek a kultúrházba, ahol egy fogadás keretében kötetlen beszélgetés és borozgatás vette kezdetét. A zenét az este folyamán Érsek Rezső, a Dunaszerdahelyi Szent György egyházi énekkar művészeti vezetője szolgáltatta.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.