Szobor őrzi tovább Tiszai Nagy Menyhért emlékét Kistárkányban

A festőművész és egykori lelkész szerint a szobor egy olyan háromszöget zár le, mely a Bodrogköz jelentőségét is szimbolizálja (A szerző felvétele)
Kistárkány |

Július 5-én új köztéri alkotással gazdagodik a Bodrogköz: ünnepélyes keretek között avatják fel Tiszai Nagy Menyhért festőművész, református lelkész mellszobrát szülőfalujában. Az alkotás nemcsak egy kivételes művész előtt tiszteleg, hanem egy olyan életmű előtt is, amely évtizedeken át meghatározta a Bodrogköz kulturális arculatát. A szobor történetéről lapunknak fia, Nagy Enzoe Zoltán képzőművész mesélt.

Mint elmondta, bár édesapja Zemplénagárdon született, gyermekkorának meghatározó éveit Kistárkányban töltötte, itt formálódott világlátása és művészi szemlélete. 

„Innen indult el a világba, ezért természetes, hogy itt álljon az emléke is” 

– fogalmazott az Új Szónak Enzoe, de azt is nagyon fontosnak tartja, hogy a Bodrogköz ne feledkezzen meg azokról az alkotókról, akik maradandót hagytak maguk után. A szobor több művész közös munkájának eredménye. A bronz mellszobor alapjául szolgáló portrét még 1982-ben készítette Balog István sárospataki festő- és szobrásztanár. Az eredeti alkotást a család őrizte meg, bronzba öntését Nagy Enzoe Zoltán kezdeményezésére Kapusta Matej végezte el, míg a különleges kőtalapzatot Ferenc György készítette. A talpazat ölelő formája szimbolikus jelentést hordoz: egyszerre idézi meg a Tisza, a Bodrog és a Latorca ölelésében fekvő tájat, valamint azt a művészközösséget is, amelyet egykor Tiszai Nagy Menyhárt hívott életre. 

foot

A vasárnapi szoboravatáson közreműködik majd Abaházi Nagy Lívia operaénekes is, akinek énekét – Enzoe szerint – Tiszai Nagy Menyhért különösen szerette. Az ünnepséget követően a család, a rokonok és a barátok biztosan ellátogatnak majd Kisgéresre is, ahol az emlékparkban álló másik Tiszai Nagy Menyhért-szobornál is megemlékeznek róla. 

„Édesapám öröksége nem csupán a festményekben él tovább, hanem abban a szellemiségben is, amely a Bodrogközhöz való ragaszkodást, a hitet és a művészetet egyszerre tekinti értéknek. A most felavatandó szobor ennek a maradandó örökségnek állít méltó emléket” 

– zárta beszélgetésünk során Nagy Enzoe Zoltán.  

foto
Nem megfelelő hozzászólás jelentése

Nem megfelelő a hozzászólás?

A szabályokat sértő hozzászólás jelentéséhez jelentkezzen be, vagy töltse ki az űrlapot.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?