Új szakkal bővül a logisztikai főiskola

Párkány |

<p>Huszonnégy hallgató sikeres záróvizsgát tett a Párkányban 2006 óta működő logisztikai főiskolán. Az intézmény a helyi magánakadémia és egy csehországi iskola szerződésével jött létre.</p>

„Eredetileg közgazdasági magánfőiskolát szerettem volna létrehozni Párkányban, de az akkreditációs bizottság elutasította a kérelmemet. Ezért terveimet kissé módosítva egy přerovi magánfőiskolával vettem fel a kapcsolatot, és egy edukációs központ létrehozásán kezdtünk dolgozni. 2006. februárjában a nyári szemeszterrel kezdtük meg az oktatást. A levelező tagozatra akkor 36 hallgató jelentkezett, mára 32-en maradtak, közülük most 24-en tettek sikeres záróvizsgát és szereztek baccalaureátusi titulust. A hallgatóknak természetesen lehetőségük van a magiszteri fokozat megszerzésére is, de mivel az iskola technikai irányzatú, nem magiszteri, hanem mérnöki titulust kapnak” – mondta Mokos András, a párkányi központ vezetője. 2006 őszén kezdődött az oktatás a nappali tagozaton. A párkányi központnak 162 hallgatója van, akik két szakon – közlekedéslogisztika illetve logisztikai szolgáltatások – tanulnak. „A přerovi alma materben négy szakon folyik az oktatás, szeretnénk a párkányi edukációs központ kínálatát is bővíteni. A következő tanévtől az idegenforgalmi logisztika szak megnyitását tervezzük” – tájékoztatta lapunkat Mokos András, a helyi Magán Kereskedelmi Akadémia megalapítója és igazgatója.

„A szakközépiskola létrehozása mellett fontosnak tartottam a főiskolai képzést is régiónkban. A középiskolai tanulmányok befejezése után fiataljaink általában Pozsonyban, Nyitrán vagy Magyarországon tanultak tovább, és a főiskola vagy egyetem befejezése után nagyon ritkán jöttek haza. Ezen szerettem volna változtatni, hiszen nagyon fontos, hogy az értelmiséget itt tartsuk a régióban. Kezdetben csak a szűk régióból voltak hallgatóink, de most már Zólyom, Nagykürtös vagy Dunaszerdahely környékéről is jönnek. Az oktatás szlovák és cseh nyelven folyik, de ez nem okoz problémát a magyar hallgatóknak. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a magánakadémia végzősei közül többnyire a magyar osztályokban érettségizett tanulók tanulnak tovább főiskolánkon” – nyilatkozta Mokos.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?