Új rendelet a parkolásról

<p>Új, a parkolásra vonatkozó helyi érvényű rendeletet dolgozott ki a városi hivatal területfejlesztési osztálya. A szabályozást a képviselők az önkormányzat soron következő ülésén fogadhatják el.</p>

Iveta Sabaková, a Királyhelmeci Városi Hivatal területfejlesztési osztályának vezetője lapunknak elmondta, az új helyi érvényű rendelet elkészítését egyebek mellett az indokolta, hogy a korábbi szabályozás rendelkezéseit – a megváltozott jogszabályok miatt – időszerűsíteni kellett. Ezenkívül az eddig érvényes dokumentum túl általános volt, így több esetben nem vette figyelembe a helyi viszonyokat és adottságokat.

A korábbiakhoz képest változást jelent, hogy Királyhelmecen ezentúl nem lesznek bérelhető parkolóhelyek. A településen még 2008 áprilisában fogadták el azt a 2/2008-as számú rendeletet, mely területhasználati adó kivetését tette lehetővé. Aki erre igényt tartott, bérelhetett saját parkolóhelyet: a szolgáltatást a fogyatékkal élők ingyen vehették igénybe, a nyugdíjasoknak havi 1,66 eurót, a többi polgárnak pedig havi 8,30 eurót kellett ezért fizetnie. Bár a városnak évente több mint 4000 euró bevétele származott a bérleti díjakból, a rengeteg konfliktus miatt a szabályozást később megváltoztatták. 2011-től már csak a súlyos egészségkárosodással élő polgárok bérelhetnek saját parkolóhelyet, ám ez a kedvezmény nekik sem jár alanyi jogon. Az igénylőknek ezt a település weboldaláról letölthető formanyomtatványon kell kérvényezniük a városi hivatal illetékes osztályán. Az új rendelet tervezete azonban ezt a lehetőséget is megszüntetné.

Az osztályvezető tájékoztatása szerint a dokumentumban egyebek mellett rendelkeznek arról is, hogy a város területén a teherjárművek és autóbuszok hol parkolhatnak, a vállalkozók számára kötelezővé teszik, hogy létesítményeik közelében parkolóhelyeket alakítsanak ki, valamint megtiltják, hogy az autókat közterületen szervizeljék és mossák. A rendelet ellen vétő fizikai személyek 33 euró bírságra számíthatnak, a jogi személyek büntetése elérheti a 6638 eurót.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?