ÚJ SZÓ-HÍRKassa. Új parkolóhelyek kialakításával próbálnak javítani a parkolási helyzeten az egyes városrészekben. Becslések szerint több mint 3000 új parkolóhelyre lenne szükség a kelet-szlovákiai metropolisban.Esténként a lakótelepeken szinte lehetetlen helyet találni.
Új parkolóhelyeket adtak át a Kassa-Nyugat városrészben
ÚJ SZÓ-HÍR
Kassa. Új parkolóhelyek kialakításával próbálnak javítani a parkolási helyzeten az egyes városrészekben. Becslések szerint több mint 3000 új parkolóhelyre lenne szükség a kelet-szlovákiai metropolisban.
Esténként a lakótelepeken szinte lehetetlen helyet találni. A komplex megoldásra még várni kell, mert a kassai parkolási rendszert július 30. óta bérlő és üzemeltető pozsonyi EEI Kft.-nek a szerződés aláírását követő 8 hónapon belül kell a közgyűlés elé terjesztenie a parkolási helyzet megoldására vonatkozó koncepcióját, ennek jóváhagyása után hat hónapja van arra, hogy elkészítse a kivitelezési tervet. Az EEI Kft. évi 324 ezer euróért bérli a parkolási rendszert, továbbá vállalta, hogy 2 millió eurót fektet új parkolóhelyek kialakításába.
A városrészek lehetőségeikhez mérten próbálnak enyhíteni a gondokon. A napokban 31 új parkolóhelyet adtak át a Kassa-Nyugat városrészben található Vadász utcában és további 32 helyet a Homonnai utcábN. Az előbbire 49 ezer eurót, utóbbira 46 ezer eurót költött a városrész. Júliusban a Šafárik sugárúton adtak át 26 új parkolóhelyet – olvasható a városrész honlapján.
A Kassa-Dél városrészben, a Smetana utcai óvoda előtt még szeptemberben adtak át hét új parkolóhelyet, míg a tóparti lakótelepen található Važec üzletközpontnál az egész komplexumot érintő felújítást követően 60 parkolóhelyet alakítottak ki. Az utóbbit a Labaš Kft. finanszírozta, mivel része volt annak a beruházásnak, mely során az egész üzletközpontot felújították és átalakították. (mars)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.