Új lemezt jelentetett meg a Concordia

A Concordia Vegyes Kar szá-mára a 2017-es év a Kodály- emlékév (amelyet a zene-szerző születésének 135. és halálának 50.

A Concordia Vegyes Kar szá-mára a 2017-es év a Kodály- emlékév (amelyet a zene-szerző születésének 135. és halálának 50. évfordulója alkalmából hirdettek meg) jegyében telt, aminek méltó megkoronázása a Kodály nyomában című hanghordozó-juk megjelentetése volt.

Komárom

„Énekkarunk Kodály művein nevelkedett, növekedett, természetes volt, hogy valamennyi tavalyi fellépésünk során legalább egy-egy szerzeményét előadjuk. Mindig az alkalomnak megfelelő, helyszínhez illő darabot választva – monda lapunknak Stubendek István, aki megalakulása, azaz 1980 óta karnagya az énekkarnak. – Koncertsorozatot is indítottunk az emlékév tiszteletére, amelynek első állomása a március 5-i, Szent András-templomban megtartott hangversenyünk volt, ahol Kodály miséjét adtuk elő.” Az énekkar részt vett a galántai Kodály Napokon is, ahonnan aranykoszorús minősítéssel, a legmagasabb pontszámot elérő kórusnak járó különdíjjal, valamint a Kodály-mű legjobb tolmácsolásáért járó különdíjjal tértek haza. Tavaly egyébként összesen 26 fellépésük volt, közte egy hatnapos erdélyi koncertkörút.

A most megjelent hanghordozóra 16 mű került, több olyan darab, amelyet az emlékév tiszteletére vett fel repertoárjába a kórus. Változatos anyagról van szó: egyebek közt magyar mise, genfi zsoltár, Ady, Balassi és Petőfi egy-egy versére írt dal, a Mátrai képek és a Székely keserves is gazdagítja a repertoárt. A CD kiadását a szlovák kormányhivatal kisebbségi főosztálya támogatta. Bolti forgalomba nem kerül, de az énekkar fellépésein hozzá lehet jutni; ez egyébként a Concordia harmadik hanghordozója.

„Folyamatosan várjuk az énekelni szerető, jó hangú fiatalokat a kórusba, a hölgyeket is, de különösen férfiakat – mondta Stubendek István. – Minden hétfőn 18-tól 21 óráig a zeneiskola koncerttermében tartjuk a próbákat, itt megtalálnak bennünket. Jöjjenek bátran, hiszen énekelni jó!”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?