Tűzoltóautót kapott öt település

Galánta |

Tűzoltóautókat adott a Galántai járás öt településének a belügyminisztérium. A nemeskajali, a nagymácsédi, a nemeskosúti, a vízkeleti és a nagygurabi önkéntes tűzoltók azonnal a helyszínre siethetnek, ha tűzvész vagy természeti katasztrófa sújtja a települést.

Lancz István, Nagymácséd polgármestere elmondta, a múlt század 30-as éveiben alapították az önkéntes tűzoltóegyletet a faluban, mely az 1990-es évekig működött. 2016-ban mintegy 20 önkéntes tűzoltó alapította meg újra a szervezetet. Addigra a korábbi felszerelés elavult, így tavaly a belügyminisztérium pályázatának köszönhetően a régi tűzoltókocsit sikerült felújíttatni, korszerűbbé tenni, mint eredeti állapotában volt. Az autóparkot egy árvízvédelmi utánfutóval is kiegészítették. Időközben a tűzoltószertár is elkészült, hamarosan átadják. A belügyminisztérium 30 ezer eurós támogatását a község további 120 ezer euróval egészítette ki. „Az önkéntes tűzoltók nagyjából fele a községi hivatal alkalmazottja, és ha tűz van a faluban, ők az elsők, akik kimennek a helyszínre” – fogalmazott a polgármester. Az új tűzoltóautó öt év múlva lesz a község tulajdona. Lancz István hozzátette, a község az újraalakulástól kezdve támogatja a tűzoltószervezetet. Vízkeleten 2013-ban alakult meg újra az önkéntestűzoltó-szervezet. Az új tűzoltókocsival érdemi munkát tudnak végezni. Nagy Pál polgármester örül, hogy egy új közösség van kialakulóban a településen, hiszen a tíztagú csapathoz már gyerekek is csatlakoztak, akik képviselhetik a települést a tűzoltóversenyeken. Az önkormányzat technikai eszközökkel, egyenruhával és egyéb felszereléssel támogatja az önkénteseket. Nemeskajalon az 1940-es években alakult meg az első önkéntes szervezet, tavaly alakult meg újra. „Az egykori gyűjtőudvar helyén szeretnénk az új tűzoltószertárt felépíteni, mivel a régi helyén már szabadidőközpont működik” – nyilatkozta Madarász Péter alpolgármester. A belügyminisztériumtól 30 ezer euró támogatást kaptak az építkezésre, de egy nagyobb önrésszel is ki kell egészíteni a keretet. Az alpolgármester abban bízik, hogy közösségteremtő ereje is lesz annak, hogy – jelenleg 12 taggal – ismét működik a tűzoltócsapat. „Nemeskajal kis falu, már a sportszervezet is megszűnt, ezért szeretnénk a tűzoltók köré csoportosítani minél több fiatalt és idősebbet, és visszahozni a sportot is a település életébe” – zárta Madarász Péter.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?