Tűz volt a színházban

Kassa. A rendőrség információi szerint 200 ezer koronás kár keletkezett a kassai Állami Színházban hétfőn este, amikor a Honvéd együttes nagyszabású táncshow-ja alatt lángra kapott a függöny.

A termet öt perccel kezdés után ki kellett üríteni, és csak egyórás „technikai szünetet” követően folytatódhatott az előadás. A függöny egy rosszul elhelyezett reflektor miatt gyulladt ki, emberélet azonban nem forgott kockán, mivel a színház tűzvédelmi szakembere azonnal elkezdte az oltást, még mielőtt a táncosok abbahagyták volna a műsort.

Gabriel Horal, a Visegrádi Napokat szervező FORZA ügynökség vezetője elmondta, az épületet aznap estére ők vették bérbe, ám egyelőre nem tudni, mennyit térít a biztosító a kár összegéből, és mennyit számláz a szervezőknek a színház. Az ügynökség azonban a Honvéd Együttestől fogja kérni a kár rendezését, mivel a tüzet az a reflektor okozta, amellyel a magyarok kiegészítették az előre jegyzett fényparkot.

„Ez egy másfajta típusú világítótest volt, és a színházi reflektor mellé tették le, azaz tulajdonképpen jó helyre, bár többé-kevésbé felesleges volt. Az Állami Színház ugyanis mindent biztosított, ami a világítással kapcsolatosan a szerződésben szerepelt. Az volt a baj, hogy a rendező a próbán felhúzatta a függönyt, az előadás előtt viszont azt kérte, hogy oldalirányban húzzuk kétfelé. A szerződésben viszont az áll, hogy a próbán mindennek ugyanúgy kell zajlania, mint az előadáson, többek között azért, hogy a tűzvédelem elvégezhesse a szükséges biztonsági intézkedéseket és dokumentálni tudja a reflektorok helyét” – magyarázta Horal. A teljes függönynek csak egyharmada ment tönkre, mégis ki kell cserélni, méghozzá a ma esti balett-premierig. Gabriel Horal sokéves pályafutása alatt nem emlékszik olyan esetre, amikor a szereplők hibájából kár keletkezett volna a színház berendezésében. Az ügy a tűzoltók lélekjelenlétének köszönhetően szerencsésen végződött, a következményekért pedig a kár okozójának kell vállalnia a felelősséget. A szervező megjegyezte, hogy a színház még jól is járt az esettel, a nyolcéves függöny ugyanis megérett a cserére, ám az intézménynek nem volt pénze újra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?