TRAGÉDIA: Frontálisan ütközött két autó Kürtnél, hárman meghaltak

baleset k

Az egyik autóban utazó kétgyermekes házaspár kisbabája élte csak túl a balesetet.

Tragédiával végződő közlekedési baleset történt vasárnap délután 3 óra környékén Perbete és Kürt között. A Markíza értesülései szerint egy Volvo XC90 és egy Hyundai i30 típusú személygépkocsi ütközött frontálisan.

A Volvóban utazók könnyebb sérüléseket szenvedtek: az 55 éves sofőrt a nyitrai, míg 65 éves női utasát az érsekújvári kórházba szállították.

A Hyundaiban tartózkodók közül két felnőtt – egy 31 éves nő és egy 37 éves férfi – meghalt, egy 8 éves gyermeken pedig újraélesztést kellett végrehajtani. Bár a mentőalakulatok perceken keresztül próbálkoztak, a kislány életét végül nem tudták megmenteni.

A házaspár egyéves kisbabája, aki szintén a második autóban ült, csodával határos módon sértetlenül megúszta az incidenst – a kisfiút a mentők az érsekújvári kórházba szállították. Elhunyt édesanyja hét hónapos terhes volt.

A rendőrség szerint a balesetet valószínűleg a kétgyermekes édesapa okozta, autójával ugyanis – eddig ismeretlen okokból – a szemközti sávba hajtott. A szerencsétlenség pontos körülményeit még vizsgálják.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?