Törvénymódosítás elfogadását javasolja a püspök

Rimaszombat. Csak a nyár elejére összehívott zsinaton dől el, lesz-e esélyük a palástjuktól megfosztott református lelkészeknek arra, hogy az egyházi bíróság áprilisban kihirdetett ítéletének enyhítését vagy módosítását kérjék.

Az egyházi bíróság Hanván megtartott tárgyalásán olyan ítéletet hozott, mely szerint hat lelkészt erkölcsi okok, az egyház képviselőjéhez méltatlan viselkedés, házasságuk felbontása, valamint az egyházi törvények megsértése miatt megfosztottak a palástviselés jogától. Információink szerint még az idei zsinat elé kerül az az előkészületben lévő egyházi törvény, amely pontosabban meghatározná, milyen lehetőség van az ítélet enyhítésére, és ezt milyen időszak eltelte után kérheti az elmarasztalt lelkész. A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke, Erdélyi Géza a napokban a Týždeň című hetilapnak azt nyilatkozta, súlyosnak érzi a lelkészekre kirótt ítéletet, ám azt is figyelembe kell venni, hogy milyen hibákat követtek el a vétkesek. Erdélyi szerint ezeknek a lelkészeknek tudatosítaniuk kellett volna, hogy néhány megnyilvánulásuk nem összeegyeztethető az egyház elvárásaival és büntetést von maga után. A püspök elmondta, az elmarasztalt lelkipásztorokkal már Hanván közölte, olyan törvénymódosítás elfogadását szorgalmazza, amely lehetővé teszi, hogy rövid időn belül felülvizsgálatért, enyhítésért folyamodhassanak. Ennek ellenére az érintett lelkészek különböző fórumokhoz fordultak, azt hangoztatták, az egyház nem egyforma mércével mér, igazságtalannak tartják az ítéletet; azt is sérelmezték, hogy a gyülekezet véleményét sem vették figyelembe az ítélethozók, és a bűnbánatukat sem fogadták el. Néhány, az egyházi bíróság eljárása közben vétett formai hibára is felhívták a figyelmet. Bár közülük többen a saját hibájukat és felelősségüket sem tagadják, enyhébb büntetést reméltek.

A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház, amelynek jelenleg körülbelül 110 ezer tagja van, demokratikus elveken alapul, tisztségviselői választás útján kerülnek pozícióba. Idén ősszel püspökválasztás lesz, a jelölőgyű?lések már több egyházmegyében lezajlottak. Több jelölt vár megmérettetésre, az új püspök megválasztása után pedig lehetséges, hogy elfogadják az egyházi törvény módosítását, így a palástjuktól megfosztott lelkészek akár vissza is térhetnek a parókiájukra. (szasz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?