Tőketerebes: Már 33 kanyarós eset van a járásban

Ismét növekedett a kanyarós esetek száma a tőketerebesi járásban (okres Trebišov), eddig 33 esetet jelentettek a Közegészségügyi Hivatalnak (ÚVZ).

A legtöbb beteg Gálszécsben (Sečovce, 16) és Parnón (Parchovany, 9) van, három esetet jelentettek Tőketerebesen (Trebišov) és Gercselyen (Hrčeľ), egy-egy esetet pedig Pelejtén (Plechotice) és Erzsébetházán (Kravany). A TASR-t Daša Račková, a Közegészségügyi Hivatal szóvivője tájékoztatta kedden.

A betegek száma a járásban szeptembertől növekedik. „A Tőketerebesi Regionális Közegészségügyi Hivatal intézkedéseket tett a járvány megfékezésére, az egészségügyi ellátást nyújtó szervekkel, az iskolákkal és a terepen dolgozó munkatársakkal együttműködve" – mondta a szóvivő.

A betegség főleg a nem megfelelő higiéniai körülmények között élőket érinti. A legtöbb esetben olyan gyerekek kapták el a fertőzést, akik még nem érték el a kötelező védőoltás beadásához szükséges életkort. A járványügyi vizsgálatok továbbra is folytatódnak. Ebben az évben összesen 37 kanyarós eset volt a járásban.

Az előző kanyarójárvány a nagymihályi (Michalovce) és a szobránci (Sobrance) járásban volt, ott az utolsó esetet 2018. szeptember 20-án jegyezték fel.

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?