Több útszakasz kaphat új burkolatot

út
Nagyszombat |

Kiegyensúlyozott költségvetést fogadott el szerdán Nagyszombat megye közgyűlése. Jelentős összeget költenek útfelújításokra és közintézmények felújítására, illetve építésére.

Sikerült a tavalyinál magasabb, 190 millió euró bevételi és kiadási összeget elérnie a megyei önkormányzatnak, holott a kormány korábbi döntései tízmillió euróval csökkentették az önkormányzat jövő évi bevételét.

„A tízmilliós kiesés annak a ténynek a fényében igazán jelentős, hogy a közvélemény által a leginkább számon tartott tevékenységünkre, a megyei útfelújításokra évente összesen 7 millió eurót tudunk fordítani. A legnagyobb, mintegy 70 millió eurós kiadási tétel, a költségvetésünk 36%-a megyei fenntartású oktatási, szociális és kulturális intézmények – középiskolák, szociális ellátást nyújtó otthonok, könyvtárak, múzeumok – alkalmazottainak a munkabére. Ugyancsak jelentős kiadási tétel még a közösségi közlekedés veszteséges autóbuszjárataira fordított támogatás 19 millió euró összegben, amely nélkül ez a szolgáltatás nem lenne fenntartható”

– fogalmazott Berényi József, a megye alelnöke.

A kiadások egy részét az érintett településekkel egyeztetve a Bős–Somorja–Pozsony vonal járatainak működtetésére költik, amelyet eddig Pozsony megye finanszírozott. Nagyságrendben ezután a dologi kiadások (karbantartások, eszközbeszerzések) és beruházások következnek: a galántai és a dunaszerdahelyi járásban hozzávetőleg 8 millió euró összegben.

„Útfelújításokra körülbelül 2,8 millió eurót költünk. Elsőként Nyárasd községben újítjuk fel a főutcát, majd Csilizpatas és Mad között, Dunaszerdahelyen, Ekecs és Nyárasd között, valamint Nagyabony mellett. A folytatás a Királyrév –Alsóhatár közötti útszakaszt érinti, amely ugyan nem a tartozik a legfrekventáltabbak közé, de műszakilag nagyon rossz, helyenként életveszélyes állapotban van. Tervben van még Nádszeg és Nagygurab főútjának, valamint Szered egy útszakaszának felújítása is” – sorolta az alelnök.

Kollégiumot építenek a Nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia diákjai számára. A munka első szakaszára 540 ezer eurót különített el a megye. A régi, használhatatlan épületrészeket már lebontották. A következő nagy tétel a dunaszerdahelyi Ladislav Dúbrava Gimnázium tornatermének megépítése lesz, amelyre 400 ezer eurót szánnak. Galántán a Műszaki Szakközépiskolában konyhafelújítást terveznek 216 ezer euró értékben, és a gimnázium tetőszerkezetének szigetelése is tervben van. Somorján folytatódik a tájház felújítása. Megkezdődik az alsószeli gőzmalom épületének átalakítása múzeummá 120 ezer euróért.

Nagyszombat megye emelte a pályázatokra szánt összegeket is. Az úgynevezett kispályázatokra 600 ezer euró, a települések alkotta kistérségek számára félmillió euró, az új programra pedig, amely Nagyszombat megye fejlesztését hivatott támogatni, 400 ezer euró áll rendelkezésre. A felhívásokra 2020. január 1-től elektronikusan lehet pályázni, a beadási határidő február 14. A közgyűlés az eperjesi gázrobbanás károsultjainak megsegítésére 33 ezer eurót különített el.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?