Több mint egy éve nincs tető 46 család feje fölött

Szenc |

<p>Három éve húzódik a Svätopluk utca egyik tömbházában élők gondja. A lakások felett több mint egy éve nincs megfelelő tető, így a csapadék ellen fóliával védekeznek.</p>

Előfordult, hogy a felhőszakadás után kannákkal merték ki a lakásokból a vizet.

A lakók problémája több mint három évre nyúlik vissza. Ekkor vásárolta meg a pozsonyi Interset Bratislava vállalat a tömbház tetejét, ahol tizenkét lakás kialakítását tervezte. A vállalat a lakók képviselőjével kötött szerződés értelmében kötelezte magát, hogy az átépítést 2008 decemberéig befejezi és elvégzi a tömbház hőszigetelését.

„A vállalat szólított meg bennünket, még 2006-ban, nem mi kerestük fel őket. A szerződést 2007 februárjában írtuk alá. A munkálatokat csak egy évvel később kezdték. Ekkor már világos volt, hogy a határidőt nem fogják tartani. Számtalanszor sürgettem őket telefonon, e-mailben. Eredménytelenül” – nyilatkozta lapunknak Gabriel Mészáros, a lakótömb akkori gondnoka, aki később lemondott tisztségéről. Hozzátette, tavaly nyáron, a felső koszorú befejezése után többször figyelmeztették a kivitelező vállalatot, hogy a lakások tetejéről nem tud hova elfolyni a víz, ugyanis egy medence keletkezett a tetőn. A lakók esős időben rendszeresen beáztak, a probléma nemcsak a felsőbb szinteket, hanem a földszinti lakásokat is érintette. A harmadikon kannákkal merték ki az ablakon a vizet. Mindenütt felpúposodott parkettát, megsárgult, eső áztatta falakat találunk.

„Több ezer euróba kerül majd a helyreállítás, mindenütt le kell kaparni a vakolatot, fel kell szedni a parkettát. Addig viszont, míg nincs normális tető a fejünk felett, nem állhatunk neki a helyreállításnak, hiszen állandóan beázunk. Így élünk több mint egy éve, ilyen elviselhetetlen körülmények között” – panaszkodta az egyik idős lakó, aki félve az esetleges következményektől, neve elhallgatását kérte. A vakolat minden harmadik emeleti lakásban omlik, penészszag terjeng mindenütt. Jelenleg a bedeszkázott tetőre fóliát húzott a vállalat, ez óvja a lakókat, akik télen rendszeresen lapátolták odafent a havat, mentve a menthetőt.

A tavaly augusztusi nagy esőzések után a vállalat ígéretet tett a kártérítésre. Erre egyébként a velük megkötött szerződés is kötelezi a céget. Pénzt mindeddig nem láttak.

Az utóbbi időszakban Viktória Buznová és további három lakó igyekszik kiharcolni azt, ami a szerződés értelmében megilletné az itt élőket. Mindenekelőtt rendes tetőt. „Három évvel ezelőtt a harmadikon élők többsége nem értett egyet a vállalat elképzeléseivel, viszont a lakók háromnegyede rábólintott az átépítésre, így az akkori gondnok aláírhatta a szerződést a beruházóval. Sajnos a lakók anélkül egyeztek bele az átépítésbe, hogy bárhol is ellenőrizték volna a vállalatot. Igaz, hogy a hőszigetelés nem került pénzünkbe, de tizenkét család élete tönkrement, hiszen állandó stresszben élünk” – avat be a részletekbe Buznová. Gabriel Mészáros szerint négy évvel ezelőtt, mikor a vállalat megszólította őket, semmi jel nem mutatott arra, hogy ráfázhatnak a kecsegtető ajánlatra: „Volt a vállalatnak olyan építkezése, amely késésben volt, viszont ezt a nagy építőipari fellendülés szakaszában az időhiány számlájára lehetett írni. A vállalatra 2008-ban kezdtek többen is panaszkodni az internetes fórumokon” – jegyzi meg.

A lakosok információi szerint egyébként azért állt le az építkezés, mert a vállalat nem tudta értékesíteni a lakásokat.

Az interneten böngészve kiderül, nem csak a szencieknek van gondjuk az Interset Bratislava céggel. Számtalan pozsonyi panaszos véleményét találtuk meg a világhálón, akik szintén megkezdett és be nem fejezett tetőtéri lakásokról mesélnek.

A lakók legutóbb július közepén keresték fel a vállalatot, akkor Martin Fleischmann, a cég ügyvezetője azt ígérte, idén július végéig befejezik a tetőt. Munkások viszont azóta sem jelentek meg a Svätopluk utcai tömbháznál. „Az ügyvezető biztosított arról, hogy a tetőre van pénzük, elmondta, hogy érdeklődés híján a lakásokat nem tudják befejezni. Közölték, hogy a károkat sem tudják kifizetni. A találkozó óta többször hívtuk őket. Folyamatosan ígérgetik a munkások érkezését, legutóbb arra hivatkoztak, hogy még a kivitelező vállalattal kell megegyezniük. Kiszolgáltatott helyzetben vagyunk, már nem tudjuk, ki tudna rajtunk segíteni” – mondta Buznová. Ondrej Barányi, a lakások jelenlegi gondnoka elmondta, hogy a vállalat a közelmúltban kérvényezte az építkezési engedély meghosszabbítását jövő júniusig.

Mi is megpróbáltunk kapcsolatba lépni az Interset Bratislava vállalat ügyvezetőjével. A cég honlapján megadott vezetékes telefont több napig nem vette fel senki. A megadott mobiltelefonszámon végül a vállalat egyik munkatársát sikerült elérnünk, aki szerint nincs szó semmilyen problémáról. „Nem tudom, hogy egyáltalán van-e értelme erről beszélni, hiszen mi normálisan folytatjuk a munkálatokat, kommunikálunk is a lakókkal. Az időpontokat megbeszéltük, jövő hét végén fogjuk a tetőt befejezni” – nyilatkozta Matej Mihalik. Kérdésünkre, miért nem tartották be legalább a legutóbb tett ígéretet, azaz a július végi határidőt, azt felelte, nem tudja, honnan szedik a lakók ezt az időpontot. „Érvényes szerződésünk van, a benne foglaltakat az utolsó pontig hajlandók vagyunk teljesíteni a kártérítéssel együtt” – zárta le a beszélgetést egy folyó tárgyalásra hivatkozva Matej Mihalik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?