Több az influenzaszerű megbetegedés

Komárom |

<p>Bár a körzeti orvosok jelentése alapján végzett összesítés szerint a harmadik héten emelkedett az influenza-szerű megbetegedések száma a Komáromi járásban, járvány egyelőre nincs &ndash; tudtuk meg Tóth Rozáliától, a körzeti közegészségügyi intézet járványügyi osztályának munkatársától.&nbsp;</p>

 

A második héten 100 ezer lakosra 227,4, míg a harmadikban már 348,7 eset jutott. Leggyakrabban a 6–14 éves korosztályhoz tartozók körében fordult elő a megbetegedés, ennek ellenére a járás egyetlen iskolájából és óvodájából sem jeleztek még olyan mértékű hiányzást, ami indokolná valamelyik intézmény ideiglenes bezárását. Erre általában akkor kerül sor, ha a betegek aránya 25–30 százalék feletti. Egyelőre a komáromi kórházban sem kellett a látogatást korlátozó intézkedéseket bevezetni.
 A szakember azt tanácsolja, hogy aki érzi magán a betegség tüneteit – magas láz, izomfájdalom, nátha –, lehetőség szerint maradjon otthon, kerülje el a közösségeket, ezzel is elejét véve az esetleges járvány kialakulásának. A héten tapasztalható nedves, fagypont körüli időjárás kedvezett a vírus terjedésének, ám a hétvégére jelzett komoly fagyok segíthetnek a megfékezésében.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?