Titokzatos romok a Rima partján

Mára nem sok látható nyoma maradt, de aki szán egy kis időt, hogy a városközponttól gyalogosan körülbelül háromnegyed órányira lévő helyet felkeresse, most is ott találja egy félköríves bástya romját, melynek ablaka – lőrése – a Rima felé néz.

A múlt század hetvenes évei végén B. Kovács István, a Gömör– Kishonti Múzeum akkori régésze kisebb feltárást is végzett ezen a helyen. Sikerült azonosítania az erődítmény központi épületét, a feltárás során pedig számos jellegzetes cseréptöredéket, vastárgyat és használatieszköz-darabot talált.

A török

1554-ben foglalta el Fülek várát. Innen sarcolták a vidéket, itt volt az Oszmán Birodalom közigazgatási központja. Ebben az időben maga Rimaszombat városa is – mint a hódoltsági terület része – szultáni birtok lett.

Egyes források azt tartják, Szabadka-pusztán állítólag már a cseh kelyhesek erődöt építettek Jiskra parancsára, amelyet Corvin Mátyás hadai 1460-ban foglaltak vissza a huszitáktól. Ez az ostrom valószínűleg teljesen elpusztította az akkori erődöt, e korból ugyanis információink szerint eddig nem került elő leletanyag.

Később a török hadak felismerhették a hely stratégiai jelentőségét, és a Rima folyóban lévő szigeten erődöt építettek. Az erődítési munkákból valószínűleg a rimaszombati polgárok és a környékbeli lakosok is alaposan kivehették a részüket. A török építkezés idejét a 1555 és 1560 közti időszakra teszi a kutatás. Szabadka várát 1566-ban a keresztény seregek elfoglalták, de a túlerővel visszatérő oszmán még ugyanebben az évben visszavette, és egészen 1593-ig birtokolta azt.

A csaknem negyvenéves török fennhatóság alaposan rányomhatta bélyegét Rimaszombat akkori életére. Erről a város Fő terének régészeti feltárása során előkerült számos pipatöredék is tanúskodik, valamint a tűzvészek nyomai. A számos, egyedülállóan szép feltárt lelet ma is megtekinthető a Gömör–Kishonti Múzeumban.

(Rimaszombat mostani helyzete talán a város 16. századi sanyarú sorsához hasonlítható: akkor – a török fosztogatásokat megelőzendő – önként vállalta a kettős adózást, ami óriási terheket rótt az itt élőkre, elvándorlást, gazdasági visszaesést, elszegényedést hozott. Most ugyan nincs kettős adózás, török sincs, de az elvándorlás, a munkanélküliség és az elszegényedés ma is sajnálatos jellemzője e vidéknek.)

A szabadkai török vár

területének nagy része információink szerint városi tulajdonban van. Sajnos, sokan szemétlerakónak vélik, a több mint másfél hektárnyi területet a sűrű bozót mellett sok hulladék is borítja. A terepviszonyok azonban sok érdekességről árulkodnak. Az egykori vár a Rima kettéágazásánál, egy szigeten állhatott, mellette észak– déli és kelet–nyugati irányú kereskedelmi utak vezettek.

Az északi útvonal a Gömör– Szepesi Érchegység bányavárosai (Tiszolc, Murány és Jolsva) felé jelentettek összeköttetést, a kelet–nyugati útvonal pedig évszázadokon át az erre vonuló hadak útja volt. E helyen – különösen a tavaszi vagy az őszi szántás során – ma is sok cseréptöredéket fordít ki az eke.

A várból mindössze egyetlen köríves bástya romja látható, de alaposabb szemlélődés után jól nyomon követhető, merre is rejtőznek a romok. A rimaszombatiak egykor kedvelt kirándulóhelyként tartották számon ezt a területet. Azt az árvíz idején súlyosan megrongálódott régi hidat, amelyet a hagyomány szerint még a török építtetett a Rima folyón, a múlt század hatvanas éveiben bontották le. Egyes régi térképeken még a Basakert elnevezés is szerepel.

Megszólal a töröksíp

című ifjúsági regényében a rimaszombati származású Szombathy Viktor is írt a váról. A fiataloknak szóló könyv azért is érdekes, mert a regény és az útleírás különös ötvözete. Cselekménye ugyanis egy, a 16–17. század fordulóján tett hosszú és viszontagságos utazás története. Két rimaszombati polgár a szabadkai erdőben rőzsegyűjtés közben rábukkan a sebesült török bégre, és a korabeli törvények értelmében kötelesek az otthonába vezetni. Miután Murza bég fölépül, hárman indulnak útnak – egyenesen az Oszmán Birodalom fővárosába –, Konstantinápolyba. A kalandok elmesélése közben Szombathy Viktor az útleírásra emlékeztető ábrázolásmóddal nagyon érzékletes képet rajzol a felvidéki kisváros, Rimaszombat nehéz hétköznapjairól.

Láttatni kell ezt a szép emléket!

A rom további sorsával jelenleg egy civil kezdeményezés is foglalkozik. Lesz elég teendője: kitakarítani, feltárni és láttatni kell ezt a különleges emléket. A Rima-parti titokzatos romok remélhetőleg néhány éven belül az idegenforgalmat, a művelődést, a pihenést is szolgálhatják majd. (szasz)