Titokban fejlesztik Gömört

Az állampolgárok adójából berendezett rejtélyes irodát tart fenn a Rozsnyói Városi Hivatalban a Sajó–Rima Unió. A szervezetet tavaly hozták létre a Rozsnyói, a Rimaszombati és a Nagyrőcei járásban működő településszövetségek.

Az unió megalakulásával csaknem egy időben a szlovák–magyar határ magyar oldalán is egy társulás alakult. A két unió még tavaly megalapította a Sajó–Rima Eurorégiót.

Az uniónak tavaly 354 000 korona támogatást hagyott jóvá a Szlovák Köztársaság Építésügyi és Regionális Fejlesztési Minisztériuma. A dotációból negyedmillió korona az unió irodájának felszerelésére, a fennmaradó összeg pedig a működési költségek fedezésére szolgált. Udvardi Péter, az építésügyi minisztérium regionális fejlesztési menedzsment osztályának vezetője szerint az unió irodája jelenleg Rozsnyón működik. Ennek ellenére sem a város, sem a Rozsnyói járás, sem pedig a gömöri régió polgárai nem tudnak róla, hogy a három rózsa városában létezik ilyen intézmény. Az iroda felől Kardoš František rozsnyói polgármestertől, a Sajó–Rima Unió elnökétől először telefonon érdeklődtünk. Annyit mondott, hogy az iroda a városi hivatal harmadik emeletén van, s egy Lőrincz Ladislav nevű mérnök a vezetője. A termet csak hosszas kérdezősködés után sikerült megtalálnunk, mivel sem a hivatal tájékoztató tábláján, sem pedig a szóban forgó helyiség ajtaján nincs feltüntetve, hogy ott működik a Sajó–Rima Unió központja.

Az Unió elnöke nyilatkozik

A Sajó–Rima Unió és Sajó–Rima Eurorégió eddigi tevékenységének felderítése érdekében személyesen kerestük meg František Kardošt, az unió elnökét, aki elmondta, hogy az uniót a Felső-Gömöri Városok és Falvak Társulása (Rozsnyói járás települései), a Közép-Gömöri Városok és Falvak Társulása (Nagyrőce), valamint a Gömöri Városok és Falvak Társulása (Rimaszombat) alapította, s a tagjai is ezek a társulások. A Sajó–Rima Eurorégiót a Sajó–Rima Unió, s az ugyancsak Sajó–Rima Eurorégió nevet viselő magyarországi szervezet hozta létre, amelyet az Ózd és Környéke, Miskolc és Környéke, Tiszaújváros és Környéke, valamint Kazincbarcika és Környéke mikrorégiók alapítottak.

A Sajó–Rima Unió megalakulása óta megteremtette az eurorégió kialakításának feltételeit, megszervezte az idei putnoki Gömör–Expo kiállítást, bemutatkozott az eurorégiók Zsolnán szervezett kiállításán, s a magyar féllel közösen hat szakmai bizottságot hozott létre az együttműködés elősegítése érdekében – mondta František Kardoš Az unió irodája idén nyáron alakult, az építésügyi és régiófejlesztési minisztérium támogatásából sikerült felszerelni, de mivel nem tudták megoldani az irodavezető bérének kérdését, ezért a működtetésével kapcsolatos teendőket október végéig ő látta el a munkaidején túl. November elején adódott a lehetőség, hogy alkalmazzák közhasznú munkásként Lőrincz urat. A polgárok, intézmények és civil szervezetek képviselői az unió központjában közölhetik a határon átívelő együttműködéssel kapcsolatos ötleteiket, amelyeket Kardoš úr kész továbbítani az eurorégió vezetőségének. František Kardoš szerint annak ellenére, hogy eddig irodavezető hiányában az unió nem propagálta a rozsnyói irodát, ő egyáltalán nem nevezné azt titkosnak.

Lőrincz Ladislav bányamérnök november elejétől vezeti az irodát közhasznú munkásként. Ő intézi az unió levelezését, s ő foglalkozik a számítógépes világhálón fellelhető pályázati lehetőségek felkutatásával is. A szervezettel kapcsolatban elmondta: „Az unió célja: pozitív irányba terelni a Sajó és a Rima folyó vízgyűjtő területének fejlődését, megteremteni a hosszú távon fenntartható fejlődés feltételeit – különös tekintettel az életszínvonal és az emberi potenciál fokozatos fejlesztésére, valamint a pozitív irányú népességgyarapodásra, a szociális, gazdasági és kulturális fejlődésre.” Az unió eddigi konkrét munkájáról Lőrincz úr nem tudott bővebb tájékoztatást nyújtani; annyit tudtunk meg tőle, hogy az alapszabályzat szerint kétévente más-más város ad otthont az irodának – Rozsnyó után Rimaszombat, majd pedig Nagyrőce kerül sorra. (kápé)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?